November

 

   

   Egy kimaradásos idő után mondhatni felhajigáltam

úgymond néhány emléket az elmúlt időszakból, hogy

talán kellemes lehet visszanézni.

   Időben megérkezve idén novemberhez, 

a megemlékezés, világítás, Mindenszentek 

nyolcadában.

   A rendet és szegénységben, öregkori kiállásban

egy mezei, tarolt kép vette át a korábban olyan

gazdag hely hangulatát.

   Emlékezzünk Mégis!

Képekben Kórház és felgyógyulás

 

Szösszenet. Tanáraink és szüleink

 

Elkisérés:

        Ha nem akarsz gutaütést kapni, ne legyenek álmaid. Különösen idős, szegénységből jövő, és hitvaló szülők dolgos, idősödő gyermekei járnak így, hogy az évszaknak megfelelő szezonális munka szeretete, ami ésszerű és magától érthetödő, ill. a testi betegségek üzeneteinek konfliktusában egy második gyermekkornak küzdelmét érik meg.

        Emlékezés: Bensőleg megérni, felnőni egy feladathoz egy természetfeletti látásmóddal.

Ne legyen álmod, mert egy jó indulatu, ámbár butácska személy nagy meglepetést okozhat. A sérült emberek ugyancsak. Nekik annyira normális, ami egyébként sehogy nem érthető. Ő nem tudja ezt. Így jó.

Avagy például nekem intő. Hogy játszva gyógyulok, amiközben mindenek a kedves pápa úr útjain gondolkodnak, meg sebesen száguldó repülőn, mondjuk engem idősödő anyám, és nagymama kedves öregedő gyermekei érdekelnek. Súlyosabb állapotból lábra állva újból örvendeni akarok és felhők illatát kutatom a művészet ihletével, de változást is láttam ám: a tél előtti ködös, párás levegő mintha a levelek hullásával aszkéta ruhát öltene .

Aludj sokat! ez érdekel, megvalósítás, siker, ...

Emlékezek: " Tudjuk mifélék vagytok, mégis választottak. Mi se értjük, de így van."  Így beszélt valaki, aki elment az Öröklétbe.

" Ha Isten jobbat adhatott volna, mint a szenvedés, biztosan azt adta volna. " Mondta, és hitt, és az élet gyógyulni kezdett körülötte.

Hatalmas szívünk volt, nagy szeretettel, igazság érzettel egy hites, de fél erővel bíró családban felnőve, a társadalmi változások közt.

Az erkölcsi hatalom szerető, sajátos stílusában - önmagából fakadt, csiszolt előadás - gyógyítani kezdett. Ahogy a törött csukló csodálatosan összeforr, és a kézvédő sín segítségével újra mozogni kezdtek az ujjak, ilyen volt a 3 napok csodálkozása ebben a közösségben. Azt se tudtam, hogy ez valami, csak természetfeletti bölcsesség volt. A " vájt fülűek " - mondta.

Az énekek, a közös munka, főzés, kávévásárlás reggel saját ügyességből, családot adott, mert nekem nem volt ilyen a maga teljességében. Leleményesség.

Majd a mosogatás szolgálat sok apró női együttérzést előcsalt belőlünk. A kezdődő előadás a friss levegőn, padokon, kicsalogatott a konyhából, de senki nem mondta, hogy pontosan itt, ekkor.. Hát a program az ki volt téve, de senki nem hajtott sehova. Bennünk ébredt a fegyelem spontán módon, egymást intve, fülelve, bekapcsolódva a játékos részekbe, Spontán lábadozás, gyógyulás, fülelés, csodálkozás.

A csodálkozás fő elem volt: " Süssünk, süssünk, haladjunk a korral, süssünk Váncza sütőporral ". Gyakorlati elemek, rácsodálkozás minden lendületet adó jóra.

        Elkísérés: Ha nem akarsz guta ütést kapni ne legyenek álmaid. Átrendeződés van a világban. Legyünk ünnepeinkkel, ünneplő közösséggel. Legyen erőnk magunkhoz. Legyen erőnk kríziseket látni. Öregeink azt hiszik, hogy generációjuk üzenetét nem vitték ki.

Hogy életfeladatuk nem tökéletes. Pedig az! Csak megérteni kell védelmi rendszereiket, botlásaikat. Hogy megértsük a saját magunkéit.

 

( Adj Uram elnéző közönyt! )

Kiállítás

 

        Egy nap közel érkeznek a Mindenszentek a Földhöz. Virágtenger hirdeti az együttes emberi meghatódást.

Még ezekben a napokban reggel váltópizsamát adok be anyának a Kórházba, már emelik is az ágyat és viszik Csíkba. A Parkinson, és a gerinc csigolyában egy lyuk nem engedik mozogni, enni ...

Javul.

        Délután vásárolni indulok és hirtelen átmegyek az út túloldalára.

Óriás plakáton a Képzőművészetisek munkái, izgalmas, színes, mozgalmas. Annyira elmerülök a formák és színek tanulmányozásában, hogy be is megyek a kiállításra, és körbejárom.

Feltűnő már az első képeknél a vonalvezetés határozottsága, a kellemes pasztellszínek kiemelő, elkísérő fekete kontürje.

Apró házak a dombok mögött, erősebb színek, fény, árnyék játéka egy másik színskála színeivel.

Robusztus, felmagasodó népies motívumok egy következő tematika, egyediség és magabiztosság mutatkozik a munkán.

Tárlatvezetés van, ami kissé meglepő.

A kijárathoz érve megfogalmazom a felmerülő gondolatokat.

Nagyon szép munkák ezek egy X-es osztálynak.

( Korunkban már I. osztálytól oktatják, tehát komoly szakmai munkások kerülnek majd ki, csak gondolom, nem beszélek róla).

- Ez a saját kiállításom- mondja a kedves, távolról ismerős alkotó művész, tanárnő. ...

Hát különböző téma és stílus ábrázolás látható, kellemes, igényes színkombinációval van megoldva a rámázás is.

- Mintha korszakok lennének a képek között.

- Igen, ez 15 év munkája, mondja.

Ez a korszakok a képekben tévesztett meg fáradtságomban, és hittem, hogy több alkotó munkája, egy pihenni, feltöltődni akaró óriásplakátot bámuló perceim után.

Kedvesen tájékoztatott az alkotó művésznő életéről, munkájáról és bátorított. Emlékezett is rám.

Ez igen! Ez tanárság- vontam le a következtetést magamban otthon már a holnapi ebédet készítve az alkonyatban.

Nem tudtam igazán, hogy sírjak, vagy nevessek ?

Mikor, hogy van ideje? Mert a harmónia átszűrődik az alkotásokon, egy élhető élet ábrázolás.

A plakát pedig az ajtó előtt volt, lágyabb színekben, nem feltünő, de ott volt.

Madarak jönnek, madarak mennek, ... .

Valaki mondja meg milyen az élet,

valaki mondja meg miért

ilyen? egy hónapja felmerült ez a kérdés bennem, és most nem tudom nevessek, vagy sírjak, a Föld kezdett fordítva forogni? Hogy tűnhetnék el ebben a pillanatban, és válhatnék láthatatlanná? gondoltam át ott magamban a kérdést, ... miután megmenekültem a járványtól, és kaptam új esélyt ebben a nehéz, gazdag életben.

         Kedves Tanárnő Bocsánat!

Fejlődés

   

        Rátapadok a telefonra és nem veszem észre, hogy a csengés egyre hangosítja csendemet.

Rátapadok a telefonra, és mondja Anya, hogy : - Ide figyelj!

Jól megtaposom az éveket, de lényegtelennek vélem. Az ejtett gondolkodóba, amikor pár hónapja két fiatal anyuka illendő Csonkolómmal köszönt különösen is, mert hajlott hátú ősz anyámmal aprítottunk lépésenként egy nagycsaládos ünnepen.

- Hát, mondom a telefonba, anya most én vagyok nyerő pozícióban.

Ebben benne foglaltatik a beteg ellátásanak segítése csetlő, botló ügyeskedéssel, a pálma elnyerése.

        Sok szép dolgot ajándékoztam Neki, és végre ebben a krízisben megértettem valamit: mindig mindenben volt egy apró hiba, elégtelen, sohse volt az tökéletes.

Miért nem voltam én sohse elég?

Az életéről kérdezve pedig világossá vált, hogy a háborút követő időkben egyeseknek volt, egyeseknek nem volt.

Nagyon szép család, fegyelmezett, dolgos, virágzó és szigorú szolgálat volt a nagyszülők élete.

Parázs vasaló, lén ing, szőttes lepedő, gerenda a mennyezeten, esti petróleumlámpa gyújtás, ima olvasás. De tata elment, mint jó keresztény , Isten nyugtassa békében fiatal éveiben balesetben elhunyt apa után, aki úgy szerette dolgos, ifjú anyámat, hogy meg reverzálist is adott. Tett.

Lassan jött a szolidabb élet, és mama egyetlen lehetséges választása, hogy imák szent Ritához öveiért! Isten nyugtassa!

Nekem mégis számot kell adnom gyerekeiről, úgy nevelődtem, hogy ez kötelesség, nem választás. Nehéz is.

Ezért köszönök minden nekem segítő szent Józsefes igen nagy segítséget!

A szegényen és szigorban növekvő gyermekek, ha meglátták valami igen-igen szép, kívánatos dolgot, mondjuk egy ruhát, hogy neki ne essenek vágyakozva, valami  hibát kellett találni. - Nézd, milyen ez a zseb itt?

- Ez hogy néz ki rajtad?

Ez volt egy önvédelem a szegénység, a szem kívánsága ellen.

        Missziózok  . Ingyenbe. Márpedig valamit enni is kellene. 

Kettős ünnep előszele

                10 éves évforduló következik. 2012. juli .

                Úgy tudta felemelni a keveseket, hogy első helyre engedtük a többeket.

                Eszmeisége kikopott, eszmeiségét elhagytuk az alma gyümölcscentrifugával együtt, amelyet olyan boldogan vásárolt, és kipróbált.  Ő mutatta meg milyen a hátszél, felhajtó ereje a szeretetnek.

                Éjjel felcsenget véletlen mámikám, reggel fáj a fejem. Vettem új lakkcipőt, és rózsaszín táskát.

Támogatás nincs, amint megérkezünk a megállóban Kelemen Brigi taxit hív a két idős néninek. Nekünk. Helyes lány, jó lány, génsebészeten tanul. A taxis bácsi kávéja nem löttyen ki, és értesülünk a csíki városnapokról. Ingyenbe, vagy 70-be a belépő, kellemes úriember. A bátyám vár a meredek tetején és én sz Antalos hűvösben csökkentem a fejnyomást. A vékony, kopottasan elegáns filigrán nő nem dr. Bakó M.H.?  A kezitcsókolom, hogy tetszik lenni M.R. adásból kimaradt, sajnos, el vagyunk hagyva.

                Az ünnepi végén kifele menet kigurul az alkoholmentes a földre, most mondjad, hogy nem sőr. Sz Antal árnyékában toloncolom vissza, és látom ám, hogy jártam én már itt. Hatalmasan bámulok, hogy fakad jó a pirulásból.

 Itt tettük a kéréseinket felírva a perselyes dobozba. Itt állt háttal a zarándoklatunk vezetője, és legkisebb, legcsendesebben itt hallgattam a fűben, amint Selymes  “ atyának ” hízelkedtek a szép feketék. De antipatikus volt , hát tudtam én hogy az embernek többször megtérnie kell? 

                Mi teljesedett be? A szép távlatok közel jöttek, és nem magasak a hegyek. Itt vagyunk, és toporgunk a kicsike nyugdíjjal. Sokan épp elérni szeretnék ezt a kort.

                Egyenesen mennyei.  Indulnak az újak. Nekem a kakaótól fájt a hasam, mert nem szerettem a tejet. De rég volt! De széép.

A fa alatt zördülés, de hogy megígértem, hogy számra nem veszem szidásért, vetekedésért a szép mondatokat, mondjuk Zsuzsanna történetét. Ezért fásultan elhaladok.

A közeliek igen kedvesen fogadtak, szép szavak, puszik és semmi fb. vetekedés. ezt tanítani kellene, mutatni, puszilni az embereket, várni, agapét, csacsogást rendezni és napsütéses, szellős napot hívni, hogy ne kelljen felvenni a csomagban cipelt mellényt, esernyőt kinyítni.

                Anya a buszon alszik, ilyen jól utoljára mikor?

                Pár napja a boldogság elvonási tüneteit tapasztalom.

                A testvérem jó asszonyt hozott. Jó ez, mert nem kell forgatni majd, ha vénember lesz. Nem emlékszik, hogy kislány koromban hasba vágott, meggörnyedtem és miután megígérte, hogy egész héten mosogat, megígértem, hogy nem mondom meg anyának. Sokat tanított a testvéri lelkületről. Úgy elnézem. Hátha engem is valaki.

A kórház elócsarnokában

            Láttam a tágra nyitott szemét. A csomagommal mentem, költöztem át, lehaladva a lépcsőn.

            Reggel az Énekekről olvastam, fiatal lányok sürögtek.  Egyikük filigrán, fegyelmezett, délután várta a családja. Korábbi generáció vagyok, sarjadt abból ennyi jó?  

A mintás csizmák, kedvezményes árban ezek tiszta, édes, olcsó, igen tetszett a szolgálatos nőkön. Amikor azonban rózsaszín köpenyben jött be a fiatal szolgálatos, valami abszurd érzésem lett, hogy valami nincs helyén. Következőre pirosban jött, szóvá is tettem. Majd csomagolnom kellett. Ez volt a színterápia – tudtam meg később.

            Elgondolkodtam, van nekem ellenségem?  Aki nagyon, de nagyon nem szeret?

            Ha láttad volna a szemeket, olyan mint az összeszorított fogak küzdelme. Jó, hogy utolsó értelmemmel valakinek megbocsájtottam.  … A lánya küzdött értem … Majd nem értettem az összefüggéseket, a fárasztó téblábolás után mégis remény volt a kilátástalan  reményben, de akkor már állva és várva az ajtó előtt: válaszoltam a kérdésre, hogy inkább a Kórház, emlékszek vissza. Küzdened kell! –ez volt a megfogalmazhatatlan üzenet.

            Láttam a fiatal szolgálatos édesanya szemeit. Hogy egy élet elhalad, és megmenekül-e? –ezt tükrözte. Ezt később értettem meg, nagyszerű emberek.

            Hogy néhány éve eltörött a csuklóm és jó erős injekciót kaptam ide, most meg a pillangóval vacakoltak ugyanott, mert nem volt vénám.

            Egy dolgot sajnáltam nagyon. Hogy amikor a Kórház előtt álltam és maszk nélkül szerettem volna látni megmentőimet, nem ugorhattam a nyakába, hogy megmentette az életem. Nagyon jó lenne, ha érdemszerző lehetne.

            Majd még voltak megmagyarázhatatlan csendes csodák.

            De ezeket nem lehet irigyelni.

A ihlet és a múzsa

             Rakosgatom a dolgaim.  Ha indulni lehet, ne kapkodjak – gondoltam.  Meghívás érkezik, és ez jó lesz, mert megjön az utazással az ihlet. A hátizsák útra készen várakozik, és a kora esti mise is egybehangzik a holnapi meghívással.

          Az ég alja világosodik, de mit lehet tenni ilyen korán? Vissza alszok egy keveset. A telefon ébreszt, beleköhög a hang. Hát ez van, prüsszögés, nátha, és a kérdés, hogy valóban jó-e a megtervezett időpont?

Lemondom az utat, mert nyilvánvalóan nem terhelhető és nem bevállalható a télutó náthája. Az előre készített ruhát nézem, a tiszta, szép hátizsákot méregetem. Hiába, ha egy utazás alkalmából három ismerőst is le kellene járni, és spontán dönteni és a reggeli szomorú hangulat is meggondolkoztat, és cipekedni is kell, fizetni kell…  A néhány négyzetméter  tisztes várakozásából mégis kilendülök a házból déltájt. Útban egy másik város hideg éghajlati hangoltságába, emberségébe  csupa élmény lesz majd a nap, s a városi busz is lerövidítheti az utat.

Érkezés. A szemben levő könyvesboltban nem tudják mikor jön a városi busz, a keresett könyv is éppen most hiánycikk lett. Mert az legalább igazolta volna az elindulást, a kockázatot. Épületek, fák keretezik a nyakamba vett világot, szabadságot,  a gyalog is jó lesz csodálatos magányát, csak a hátam lett csupa víz. 

Frissülés, kézmosás, smink lenne jó, de a hideg hétköznapban a wc zárva, a kinti alkalmatosságtól a kabát alatti izzadtság  jégcsappá lehet. Közelben egy helyen a kedves nő hátra enged az udvarba és a civilizáció utat nyit. Kézmosás, eligazítom a hajam, rendbe huzogatom a ruhám. Pénzt suhantok a perselybe és indulnék is mindjárt. Kormos lesz a körmöm, iskolás emlékek intenek meg, hiába törlöm  nem jön le, egy kis érzelmi töltettel vállalom.

                Ősi kövezet, csend, gondolatok, várakozás és tovább indulás.

Néhányan álldogálnak egy távoli megállóban. Mintha semmi se takarná a hátam, úgy fúj át a szél a kabáton, ez egy intő jel. Elmarad a vízdömping a forrásnál, mégis élmény lesz a mínusz hidegek napja, a láthatatlan hidegben a fák méltóságteljes tartása, összebújva csoportba a kisebbek. Befogad a buszváró csoport, a meleg, amit nem látsz, de van, most megmozgatja az emberi szívet. Jön a busz. A másik irányból, mint ahogy terveztem, visszamenőbe. Éppen minden fordítva jün ki. Ez a váratlan reakciók ideje.

Az utcai árusításban  a meleg Fornetti mint egy lobogó kis kályha életet lehel és melegíteni kezd a gyomrom, egy kis remény ébredezik, hogy nátha nélkül fejeződik be a napom. Hazaérek buszról buszra váltva, a magas fiatalok bátor dacát a hidegben, és kendő nélküli tanárnőjük makacs tartását  csodálva megveregetem a saját magam vállát.

Este lesz, az utcán furógép darabolja a betont, mert eltörött a vízvezeték. Víz csak a mosogató tálban. Felnézek az internetre, ahonnan valami jó hírre várnék, hálára, de csipkelődés van magas fokon.

                Reggel éppen rossz pillanatban hívnak, kudarc élmény tör rám a telefonáló üzenetéből,  s magamat intve, hogy megmondtam, hogy mire figyeljek, ekkor vége szakad a béketűrésemek a valamit kihozni a lehetőségekből terén és egy erős hanggal megpróbálom összébb hozni az eltávolodott szíveket…  

Leülök. Rajzolni próbálok egy csendéletet. Valamit amiből élmény árad. Ami melegítene ha nem is látható és a hideget, ami csíp, megtépáz,  pedig nem is látod, csak ilyen a magyar nyelv. Az élmény fele megmaradt a természetfeletti valóságból,  a természet kemény keze és az ember találkozásából. Elindul a ceruza hegye. Majd az ecset, és színt kap a lap.  Pirosodik az arcom és eltelek élménnyel, virággal, házzal, emberekkel, szép táskával, illattal.

Ez volt az ihlet.

Inspiráció

Utolsó előtti napjaim nagy intenzítása

 

                Számomra a Covid az agyonhajszoltság betegsége volt. Mindenben jeleskedni: tiszta öltözet, tiszta lak, anyát látogatni vasárnaponként, vagy kéthetente egy kis családi légkörre beülni. A bevásárlás és hátizsákkal egy-két kilométert lejárni a munkába, majd a Supermarketbe, onnan haza.  Este 6 órakor ebédelhettem.

Kissé összeszedve magam a vasárnapi séta, mise, néha egy-egy névnap, egy ünnep. Felszíni takarítás, sietés, megfelelés, jeleskedés.

                Egyik délután hazafele menet a friss levegőn  - a sétányon beszippantva hol a tavaszi, a nyári, a  tél frissességét, bámulva a Küküllő vízfolyását, színeit elemezve  a zöld, a  barna, majd ezüstösen a naplementében, a gazdag őszi lombokba burkolózva gondolataimmal  -  szóval ez egy tavasz volt tavaly épp.  A ráadás.

Az útba eső talponállónál meleg ételt készítettek, s arra gondoltam, hogy jó lesz itt elfogyasztani egy gyors ebédet  csirke kisült mindennel. Minthogy a kantin zárva volt.

 - Kethupot kér? – Mindent kérek szépen, csípőset nem! Papirszalvetával kulturálttá varázsoltam meghitt ebédem asztalkáját a szabadság délutáni fáradt boldogságával.  Jött egy autó kiszállt a hölgy,  gyorsebédet vásárolt  és elhajtott.  

Jött újra egy autó, parkolt és emlékezetembe idézte egy itt parkoló autót két fiatallal, akik nemhogy elzárták a lejáratot, hanem hátra is tolattak, amikor odaértem. Még keresztanya is eszembe  jutott, akit nemrég próbáltam elérni telefonon.  Kevéssel a néhai látogatás előtt egy teraszt láttam álmomban, és meglepetés szerűen ez épp a keresztmamáé volt, pedig nem szoktam kitekintgetni itt. Már voltak próbák, macerák.

                Majd mintha lassítva az  idősebb férfi kilépett az autóból, vásárolt és a mögöttem lévő asztalhoz ment.  Hirtelen mintha szél támadna, erős mozdulást érzékeltem, és amire hátra fordultam dőlt az asztal, dőlt az ember, simán zuhant minden.  Kijött a mentőszolgálat,  majd a bácsi kezdett eszmélődni,  felült, szemüvege kissé eltörött, de javult az állapota.  Leesett a vércukorszintje.  A talponálló alkalmazottai vizet hoztak, segítettek, a mentős emberek szilárd talpon maradása is példás volt.  

                Kik is a hétköznapok hősei?  Haza indultam,.

                 Kórház

                Várakozok az ajtó előtt. Fegyelem. Várakozás. Bevesznek, átvizsgálnak, rögzítik, papírok.

           A mintás hálóing a kedvenc népi virágokkal szinte a macim. Nagyon szeretem. Mióta nem varrtam népi virágos inget – gondolom el.  A széklethez kitett benti alkalmatosság rögvest fegyelemre int, és a lélegeztető pedig pihenést, gondviselést ígér.

              Vigyáznak rám!

           Az ajtót csendben csukják, a beszéd értelmes, rövid. Virrasztanak. Figyelnek. Pontos időben gyógyszer, reggeli, ebéd, vacsora. Pontos mérések, B vitamin adagolás. Vigyáznak, őriznek. Alig egy-két asszisztens mutat kevés fáradtságot. Pedig nem lehet könnyű a meleg védőruhában. Illendő beszéd, szép beszéd – mintha csak a befizetett járulék pazar hálája, nyári osztrák kirándulásai, vagy görög tengerpartjai lennének. Tágas kilátással, ellátás, étel, kiszolgálás, rend.  Épp csak ez a Kórházban van. Álmaim nyaralása beérkezik.

                Az injekció néhai fájdalma eszembe juttatta a szülő nőket.  Ez is az élet  tapasztalata, feladata, megismerése.

    Pihenni kellett volna, aludni, sokat aludni.  Áttörölni ecetes ronggyal a konyhai szekrényeket. Minthogy a felerősödés után hála Istennek ez sikerült!

     Hőseim lettek!  Hiába, vannak rendes emberek , miért csak ilyenkor észlelem? 

Tavalyi Mindenszentek

 

Tavaly egy füves síron egyetlen mécses világított a világtenger sírok közt. De abban annyi szeretet volt, hogy meleget árasztott maga körül. Innen vettem lángot a miénkre. Gazdag volt idén.

Hideg őszi nap, tiszta, falevelek táncolnak a szélben.

            Őseim fele Szenttamáson át dombon fel, lejtőn le, hirtelen kanyarok, nagyon szép, rövid.  Errefele találtunk egy kis kecskét, de megyünk is tovább az emlékek lemaradnak. Igen szép útjárat számomra. Azt is megláthattam, hogy semmi értelme nem volt kívánkozni valahova, mert most útba ejtve, nem érdekfeszítő kicsit se. Az ősz, a friss levegő, a szabadság ígérete betölt.

 Mondhatom az is öröm, hogy nagyszüleim sírja körbe kövezve szépen. A táblát én festettem. Három kisebb elhunyt, négy testvér életben maradt. Takaros, egyszerű. Egyik szürke kannát ideadta a fiatal, az illem finom szele érintett csendesen.

            Őseim emlékezete a két világháború utáni virágzó kert, eper, szederfa, amit kivágtak, mert nem volt sohse tiszta alatta a hely, eltaposódott a finom termény, aminek ága lehajolt a gyerek fele. Volt baromfi egy jó időben, borító alatt csipegő pelyhesek. Sárguló évkönyv naptárak a padban, ezen rongyszőnyeg, száradó paszuly zörgött. Néha kihúztam egyet és olvastam. Sárga lapon humor Kohnal, történetek, betegeket körülvevő dicsfény, amelyen védőangyalok csodálatos oltalma van,  Holdidő, napidő, időjárás. Barna gerendás mennyezet volt a régi házban, ami már a kék felhők mögött van ez időben, a petróleum lámpa meggyújtásának hétköznapi szertartása, a kanóc igazítás, amit újra venni kell – alkonyatban, viharban harangszó, parázzsal telt vasaló, mint a kisebb fiú gebéje az istállóban, aki, ha parazsat evett megerősödött.

Ezért is lehetett a villanyvasaló bejöttének örömére egyetlen tanítás itthon, amire idő adva volt a kenyérkereset mellett a hogyan vasaljuk ki az inget? a többit az iskolában művelték ki, dolgozni kellett, nevelni egyedül… Ennek  ma úgy a görkori felel meg, amivel távolságokat lehet legyőzni és haladni rövid idő alatt. Hja, már az is múlt idő kezd lenni.

            Fáradtan értem haza, remek emberek voltak útitársaim.

Majd az a gondolatom született, hogy valakiknek a szívében ez a kevesebb gyújt szeretetet, mert nincs tovább, nincs magasabb, a hegyről az út levezet, és ez nehezebb, amitől én kissé el is szomorodok néha az aránytalanságok miatt.

            Nagyon gazdag volt Mindenszentek és nyolcada ünnepköre. Hazafelé hosszúra nyúlt barnuló levelű fák szorosan. Mintha egy csöpp rókát rejtenének rajzolatai. Puha, vörös, átváltozó lombhullásra az ősznek.

Vásárolni indulok, és hazauton egy festmény hangulata ragad el

 A lelkületem táncolt örömében. A várakozó ifjúság tisztelettel teli hangulata rám ragadt.

Illatok, vasalt ruhás tömeg kis térben zsúfolódva, virágcsokrok. Elvegyülök a tömegben, és

kedvtelve nézem a kisiskolás diákok kiállított anyagát az előtérben. Ifjabb korom magas

sarkuban kecses járásom mára egy öblös fekete kosztüm erejéig engedné az álmokat

megvalósulni – mágis: táncoló lelkülettel bírom az ünneplők örömét.

Kint és bent

Áprilisra emlékszek -befektetés a Kórházba

                 Októberben nátha, januárban Nabuccot hallgatok.

                Áprilisban gondolkodok, hogy nincs egy ismerősöm, aki beadja az injekciót.  Nem volt hatékoy.

                Igazoltatás, védőruha, nagyon komoly dolgok. A felvétel alatt mérő csipeszek, rám kapcsolják, nagyon izgalmas. Mintha a Holdra indulnánk.       Kétszer is el kell mondani a telo számot, vérvétel nem sikerül.

                Első befekvő egy tiszta, szigoru felmérés két szóban is. Az emeleten kapok ágyat, ahol oxigén lélegeztető segíti a nehezebb lélegzetvételt. Este csodálatos fényeket látok, mintha külföldi nyaraláson a távoli hegyek. Reggel kiderül, hogy a Kórház ablakain láttam a remek fényeket kék, sárga, zöld, nem távoli hegyek, és reggel is friss minden. Varjak, apró bordó tető, fenyő, egy gyógyulásra kész hely.                        Pihenés  és gondoskodás. Ablakot pucolnak szemközt a távolban, és elvágyom ezt a fürgeséget. A legszebb pizsit kapom, népi virágos, magamhoz ölelem, mint az alvó rongyot. A benti vécézés pillanatra megdöbbent. Később  engedélyt kapok használni a higiénikus modernet. Szép kék csempe, otthon is jó lenne újba tenni a lakást. Elmúlt kora nyarak összesítése ez.

                Egy fénykép jut eszembe nézve a békés tájat a fecsegő varjakkal, távoli bordó tetővel.  Halvány meggy pulóverben fénykép készül, szedtem a lábam, hogy elérjek. Lelkigyakorlat, lekap a fotos, és azt mondja “szeretők”. Lehet, hogy motto, de durvának találom. Mellettem ott, akkor egy idős, tisztelettel öregedett, Liszt Ferenc hajára emlékeztető, mindig Istenre mutató - szegény.  

Ha innen kikerülök megróvásban részesítem,  de fokozodik a nehézség és teljesen elhallgatok.

                Az Énekek éneke idején reggeli olvasatban  friss, fiatal, energikus, illedelmes, életteli aszisztensek adják az injekciót, veszik a mintát. Kovászna vidékiek.  A nagymamáját ápolta egyik fiatal és akkor választott szakmát. Ha mi most nem hiszünk, mire alapozzanak a fiatalok?

                A vékonyabb, alacsony aszisztens nő kötelességtudó, családos, gyermekeket nevel.

 Egyik nap rózsaszínben jön. Következő nap pirosban.  A harmadik teszt pozítiv lett, csomagolok. Szak osztályra tesznek.  Valaki nagy ellenségem van, hogy ide jutottam – mondom önkéntelen, nem is értve. Ezután következik a csoda. Normális emberek.

                Nem igazságtalan, bár nem értem. Később összefoglalva látom életem mozzanatainak jobb oldalát a szenvedő öregekben a többé –  kevésbé türelmes aszisztensekben. Ami azt jelenti, hogy vigyáznom kell magamre későbbi idők tekintetében, öregkor szépségére, erejére.

Kaland, emlék, világítás sietséggel

                 Teljes jegyet vettem a buszon, de adtak egy tippet, hogy visszafele melyik járaton kapok kedvezményt. Egy utas, egy táska, egy utas, egy táska, és a hátsó részen roma telt asszonyok őszi színekben. Be vagyok oltva , kaphatok egy helyet? kérdésre egy ápolt nő helyet ad. Festett fekete haj, ápolt, lakozott körmök. Külföldön dolgozik, és Csíkba megy. Mindjárt meg is értem, hogy miért ő volt az egyetlen, aki illemet és hajlandóságot mutatott. Rózsaszín cipő és dzseki, munkás emberek, színes érdekes emberek, majd előre ülök, és egy utas, egy táska, haladunk csendesen.  

Nagyon sietnem kell, mert 15 percet veszítettem, és meg nem akarnék fázni buszra várva hazafele. A helybeli lányok ismerik a forgalmi lámpát, körül néznek és futás. Pár perc múlva berreg a jelző. Szabad út.

                Megbékül a lelkem, ha ebben a nyolcadban megköszönöm, hogy emberséggel, jó szóval segített éltében .  Ugyanis jómagam is eldurvulva, elfáradva a járvány nehézségei közt nem tudtam viszonozni az illendőt. De okosabb volt, ebből is kimentett. Majd elhunyt. … Most lenne idő jó szóra. Hirtelen nem is tudom mit szabad. Hova tehetem a gyertyát? Kőre, padra? Szép lánggal ég, rövid imát elmondok, zsebbe a gyertyát, és haza.

                Fiatal sportolok szólnak rám, hogy csenget a telom, intek köszönve és aprítok, vizes a hátam, és örvendek ennek az erőpróbának, de belátom, hogy a buszt le fogom késni, és 4 órát nézegethetem a kirakatokat a következőig.

                Mentő ötletként be se megyek az állomásra, stoppolni állok. Jön a busz, integetek a hidegben, és megáll. Teljes árat fizetek kérdezés nélkül.

Irodalmi felolvasást hallgatok a rádión, egy stoppolt kabátos bácsinak segítenek felrakni a csomagokat, szellőzik addig is a belső tér.  Amikor feladtam volna, amikor már nem küzdöttem, jöttek az apró segítségek. …

                Minden évben a Márton Áron szobornál emlékezek azokra a szeretteimre, akikhez nem tudok elmenni. A gyertyákat elhozom ide, meggyújtom. Köszönöm, hogy volt!  Élt, bátor volt, és életfeladatát jól végezte, bátorított.  Isten elvitte, hogy kedvessége megmaradjon.  

Áprilisi emlék rész

         A fül, mely hallott, boldognak hirdetett, a szem, mely látott, bizonyságot tett felőlem: azért, mert megmentettem a szegényt, ha kiáltozott, s az árvát, kinek nem volt gyámola” ( Jób 29,12 )

Köszönöm a nehézségben a kiállást!

Tanult! autodidakta módra. …  Így most  a véna nélküli karon nehéz volt a “ pillangót „ beállítani. Forduljon meg - mondta az asszisztens .  Jobbról balra - amikor pedig azt hittem, hogy a Föld keringése is megáll - másik kart elővenni . –Ezt a könyvből olvasta biztosan- gondoltam. Kimozdulni a kritikus helyzetből. Másik irány, másik kar.

                Ha fáj, akkor gyógyul – mondta, és utána mondtam magamban, következőre hangosan is. Nagy segítség egy épkézláb mondat. Volt, hogy nagyon gyógyultam, de egy idő után határozott változás jött. Nem voltam rákészülve a fájdalommal járó küzdelemre. A tekintet nélküli hír áramlat erősre – kell egy kis pozítiv stressz, vagy gyengére – a többi mellé ez hiányzott! medret szabott, és nem mutatott túlélési álláspontot. 

                Az a két jó szó, ott ahol nincs párbeszéd csodákra képes. Az értelmes szakmai ismeret, tiszta beszéd és gyakorlat.  Elmesélem “ fiaimnak, és unokáimnak, menyemnek és vejemnek „