Márciusi szabadnapok

 Márciusi szabadnapjaim alatt felmentem kibékülni minden rendezetlen dologgal magamban.
   Hétfőn a belső hang se tudta változtatni lassu tevékenységem, kivasaltam, rendet raktam. Teljesen elfelejtettem, hogy március 14-én hajnalra távozott Pista nagybátya. +!
Talán kiégtem a betegápolás hálátlan nehézségei alatt.
Gyermek korom falusi emlékei nekem a család, és ez folytatódott azzal a közösséggel való ismerkedésben, amelynek stílusa teljesen egyéni volt. Sokat tanulhattam a családról.

 A buszt várva melegedtünk a Napon néhány nénivel. Majd ők lemaradtak.
Sajnos nem elhatározásom szerint tehettem jót, így voltak nehéz pillanatok. Az idő kellemes, tiszta, az emberek természetesek.
   Visszavettem egy fűzért, hisz elajándékoztam az elsőt. Azt hiszem sz. Ritához lehet vele imádkozni. Illatos.
   A kapu közelében eszembe jut egy régi áldás, majd kilépek rajta, és ahogy becsukni akarom egy kis kati bogár araszol az ódon hatásu kövezeten. Lehajolok, olyan pici. Fürgén araszol az ujjam hegyére, és elrepül a zsenge fű és remény irányába.
   A jó Isten tudta, hogy így lesz, gondoltam vissza erre a szép ajándékára, és nézem a kissé durva füzért. Megtartani?
   Valaki nagyon örvendene neki.

    Úgy tanultam, hogy a rózsa és a szegfű két nemes virág, nem teszik egy helyiségbe őket ezért, hogy kiadja egyéni jellegzetes szépségét mindkettő.
     Szegfűt kaptam szülinapomra általában, ezt az egyenes, erős  virágot. A rózsa szépsége ritkán hozta természetes erősségét, ritka szép voltát.
     A rózsás szentek sokat segítettek nekem nehéz helyzetben pedig.

Vasárnap

    Szabadnap. Szabadságnap. Pihenő nap.
A nap végére elgörbült a varrótű hegye. Mert beszegtem a bútorvászon anyagból a terítőket. Ezt az anyagfajtát ajánlották, mint ami nem gyűrődik. Illetve keresztmamánál  láttam, és hogy alig kell tisztítani, strapabíró. Hát ünnepekkor teszi fel az ember.
    Ameddig a városban a szükségest megnézem, addig is leengedem a hűtőt, nagyon befagyott. Megpattintottam az ajtót, kivettem az élelmet.
Boldog kis bevásárlás. Nem veszélytelen, jól kőrül nézek, megmustrálom. Sajnos rövid a nap, sokat tömörítettem a napba. Terítő, étel, az mindig fogy, női dolgok ezek.
     Boldog varrás, miután is három hónapig biztosan rá se néztem a gépre, nem is tudtam hogyan működik . Most meg egyszerre, a nap végére az új tű is elgörbült. Úgy szép az élet, ha zajlik.
Hát estére nem olvadt ki a fagyasztó, és gondoltam, hogy reggel korábban kelek majd, az étel nem romlik el talán.
Sháát, a hütőt nem húztam ki.
   
    Mai sétán alatt láttam, hogy eéő fordul ez mással is.
A héten azonban, ezt elfelejtettem, a szabadnap után megkérdezték, hogy na hogy?
Ekkor rájöttem, hogy jó közösségbe járni, mégiscsak. Szép kérdés volt!

    Vasárnap, azaz ma régen látott kedves ismerősökkel találkoztam délután, délelőtt festettem egy előadást hallgatva. Szép kalocsai terítőkkel, az az őstípus, vagyis ú típus arckarakterű emberke mondta. Ha találkoznék is elég lenne egy tekintet, felmérni, mennyi az annyi. Vagyis semennyi.
Jung ősképei. Ki tudja milyen mélyek ezek a gyökerek?

     Annamarival is találkoztam, gyerekgondok. Édesek. Náthásodik a kisebb.  És volt egy erős mosolya a napnak. Napnak. Vagy szép csillagoknak. Mint a régi, Nagy Kati kedves ismerőse, azok a mesebeli nehéz idők.