A füzős cipőm - felfelé adunk össze

A politúrozott, hajlított, sötétbarna szekrény oldalánál a festmények felett hosszú időn át csomagolva egy szép, hosszú, vékony szárú csizma várakozott. Ajándék lett volna, leárazott, ámde márkás boltból. Cipzáras, fűzős, szép sarkú. Senkinek nem volt ajánlható, mégis újra elterveződött értékesítése. Egy szerencsés véletlen folytán kipattant a szikra: le kell vágatni háromnegyedesre, száras cipőnek. Így lett egyik legszebb cipőm születése.

Egy nap nagy útra szántam magam a cipővel, elindultam a nagy Városba, hogy ismeretet szerezzek, kikupálódjak. A legszebb barna kabátban mentem, mégis nem voltam az az illatos, friss, ahogy megálmodtam, hogyha már ez áldozathozatalba kerül nekem, kiszámítani a buszok -, a gyalogjárást, és beosztani az adok – hozok egyensúlyát.

Nagyon kis teremben léptem be, és teljesen meglepődtem, hogy ilyen csöpp eseményen ilyen tekintélyes uras-ember is szolgál, mint a házigazda-forma. De hát a munka, az kötelesség. A szűk terem rendesből is kicsi volt, a díszlet a kancsóval a terem elején érdekes. Elhelyezkedtem meglepetésem szűk helyén, nem mondom a cipőm örvendezett, ám nagyon-nagy gondolatba merültem el, miközben az érkező egyik-másik hallgató sokkal kedvesebb köszönését az enyéménél figyeltem, aki talán biccentettem.

Az volt a nagy gondom, hogy az én kabátomnak van-e konyhaszaga – rántott húsi, vagy nem? Pedig az ünneplő kabátom volt. Egyik előadás követte a gondosan összefoglalt másikat, érdekes bemutató is volt, és az egyszerű előadás után rájöttem, hogy valószínű. Mármint hogy az én kabátom a nyitott konyhaajtón át bevehette a rántott húsi illatát. A szép cipőm nem örvendett ennek, mert még a közös ebédre is feliratkoztam, hogy amolyan Nagyné legyek.

            Az ebédet feszülten fogyasztottam, lehet, hogy így is kell, felszabadult társalgásnak nem mondanám a szépen terített asztal, a szép ételek elfogyasztása körüli társalgást, ahol egy bekezdő kérdés után váratlanul el is fordultak. Erre mondják, hogy figyelmesebb lehettem volna.

            De volt itt egy szép forrás, tiszta vizű, gyógyító forrás a zöld fák között, és elindultam felüdítődni pár perc alatt, hogy mégis haszonnal térjek majd haza. A forrásnál, ahogy az van, néhány ember palackot töltött.  Semmi jele nem volt, nem érzékeltem, hogy a kis, fűzős cipőm megviccel. A sarka a legkisebb, enyhén saras bemélyedésre lépve: Huppsz, megcsúszott és én a hátsó felemre huppantam. Ekkorra éppen mindenből elegem lett. A fehér blúz és a kabát is kissé földes lett. A stressz rögtön elszállt, én meg teljesen magam lettem. De az a kedvesség, ahogy az emberek segíteni akartak, megérte. Ritkán mondanak jó szót, de valóban jól esett a segítő szó.

Ekkor jött egy fordulat, hogy a sok előkelőség, okosságot én most egyenes beszédre váltom.

Így volt egy szép est, így lehetett, hogy egy szebb belsőt nyertem.

A végső valóság bekebelezettjei vagyunk. Ez a helyzet is meg van váltva, Isten évmilliárdokra váltotta meg a világot, nem öt millióba került – hangzik bennem egy szép – rövid nap margójára most, amely után nagyon sok küzdelmes nap következett.

            Ez volt egy szép, a fűzős szárú cipőm útja, története, ki tudja ki készítette ekkora szeretettel, fáradozással, hogy én azt annyira kedveltem. Ki és miről álmodott, hogy az azóta lejárt cipőcske ennyi fáradozással, gonddal szép útra is elvitt engem és tréfájával az igazság mellett való kiállásra sarkalt?

            A hivatás – művészet.

széna magot eszik a veréb

Szőke szénát kerülgetek.

A nyári melegben alszanak a fűvek, magasra emelt fővel álmodnak a virágok. Leheletük a  gyógynövények édes illata. Párás, nedves melegben érnek meg, hogy kasza alá kerülve finom, édes ropi száradjon ki a marháknak. Idő kell, amíg a fűből tej lesz.

            Idehaza az esti hűvösre várok. Egy kutya sírja el, vakkantja fájdalmát az alkonyatban. Meghökkenek. A hűség sírta el magát. Elcsendesedik, ima halszik a szív csendjében, kérésében.

A tegnap az esős bokorról vízcseppes, zöld leveles virágot vágtam. A fehér virágszirmon fekete, puha élet pihen. Világosságra vágyik. Lepallom a vizes fűre, a virág egy szirmát elengedi, aláhull puhán. Megköszönte – gondolom. Tűrve várt idáig, csendesen.

Vékony lábain egymásra kapaszkodva két pók elhagyja nedves életterét, kisétál a fürdőn át, a konyhába, és remélem tovasétál a szellőztetőn át. Melegben előjönnek a pókok, hidegben elhózódnak – gondolom. Jelei egy-egy felcsendülő gondolatnak, a természet lépcsőfokai. Az élet fel-feltűnő, természetes jelei emlékeztetnek: Szegénység úrnő – szent Ferenc úrhölgyére.

            Éjjel zizegve, zúgva hangosodik, halkul egy szúnyog. Utána legyintek, elkapnám. Végül amint éppen lecsapom, jól pofon legyintem magam.  

Megjött a nyár.

none

         Egy kifestős rajzaimból. Eszembe jut Anselm Grün szavai az esti zivataros eső kapcsán: " amikor széthasadt a függőny, Isten belépett a világba." 

Szeretem a józan lapokat, akik segítenek helyre tenni a dolgokat.

Isten nem kísért. 

          Nagyon szép az eliezer. oldal Kecskeméten. Fegyelmezett, rendre utasító és kiemel a virtuális tér világából, a tehnika eszközei által. Reális. Vannak számomra hátrányos cikkek is, de én most tanulok Tőlük. Hogy is mondjam, rászorulok. 

Már iskolakezdés előtt olvastam, nagyon szerettem a g betűt, mert járkált az oldalon, mint a hangya. Sz. Ferenc nem szerette a hangyákat. 

Senkit se lehet jóvá verni, csak jóvá szeretni. " 

... , " Mentsd meg lelkemet, egyetlenemet, ... . " 

        Egy esős zarándokúton a sáros, avaros, békés fenyők útján imátkoztunk, hogy teljen az idő. Az idő eltelt és ez a szép esős kép felmerült lelkem tükrében: .. és áldott a te méhednek gyümölcse Jézus, aki ( szentFerenc barátja ). 

Milyen kár, hogy a szép vénasszonyoknak zarándokutat nem szerveznek. Újra megélni a megbocsájtást, hogy megfiatalodjanak az eszmények. A szárnyas angyalok, a szeráfok.

        S hallottad? Egy nap mind meghalunk. Az élet többi napján azonban nem. 

S nem mindegy, hogy éljük a többit, egészítettem ki a gondolatot magamban. A szeretet mindent eltűr, ... 

. A projekciókat, kivetítéseket meg kell szüntetni - írja az elizeus.hu oldal, és akkor el is bírja. 

Vannak helyzetek, amikor inkább kimennél valahonnan, mert nem készültél rá a kihívásra. Akkor egy kicsi pók elkezd sétálni a padlón. Olyan szépen, hogy arra gondolsz - Miért küldted Istenem?

Engedd Uram, hogy veled dicsekedhessem!

          

           Tetszik nekem különösképpen, hiszen IV. osztályban egy könyvjutalmat kaptam: A beszélő köntös. Ez Kecskeméten van. Különben is ott gyógyul "jótevőm" . Sok szép igelapot adott. Az igazi világosság eljött már a világba. A szeretet annyira rátappint a lényegre, ismeretlenül, ugyanis a megmentés nem mindig onnan jün ahonnan várjuk. Áldozatokat hozni, ... ( Klemm Nándor: Lisieuxi Szent Teréz Kis út-ja)

smiley a kenyéren

                  Gyerekkoromban nem bírta a gyomrom az édes tejet. Berta nénje mindig bátorított, hogy, ha megiszom olyan szép leszek, mint a kakaós dobozon a kislány. Lehet, hogy ettől tova  kissé vörös leszek, mármint ahogy a kislány szép haja a dobozon.

                  Igen. Dolgozok, hogy a nyugdíjas nénik, a bácsik tudják kapni nyugdíjat , biztonságot. Amire hófehér hajam lesz, ahogy a szép Gergely őseimnek, arra olyan fiatalok nevelődjenek, akik az én kicsike nyugdíjamat kihozzák beosztó életük mellett. Mert az apró örömök kellenek.

Szinek a szürkében

Egy kicsi ujj megnyomta a mobilgombot.- Biiip, biiip. Hja, munkából haza értem, nem is ebédeltem. Névre nézek, egy nevető ismerős neve jelenik meg, mennyi mindent eltakar a mosoly. Visszahívom, s mondja, hogy Máté fia tallózott az sms-ek között.

Máté egy éves három hónapos. Azt elképzelni lehet  mit éreztem, akinek világéletében idősebbek,  és kemény munkásemberek jutottak sorstársul. Hogy az smsek között épp ez választódott, 1000 az 1-hez. Mert Máté nem olvas, a szivével lát.

Máté apostol festményén jártak gondolataim a napokban, Guido Reni, ahol az angyal diktál Máté apostolnak. Nagyon-nagyon szép munka.

Mire megcsengett az angyal. Hihi. Lejegyezni akartam éppen valamit. Motivációt kaptam.

            A Pünkösd a legszebb és a C év. Az ünnepek hangulatában megvettem a napokban a kosarat. Megígértem magamnak, hogy ételszenteléshez veszek. Sonka, sajt, tojás,kenyér, (citromos vodka) ha elférnek, züld hagyma. Előbb jól körülnéztem. A lila kosár magasan a polcon kissé törékeny, épp jó. Éppen nem jó, mert lila. Mellette egy tartósabb fonás, ez szép, jó, és árban is szép. Kétszer is térülök a fületlen kosarak sorában. ... Itt abba hagytam az apró örömeim jegyzetet.  Hazafele menet a munkából egy lila virág a porban életszerűen a lábam elé került. Milyen gondossággal alkotódott,alkalmazkodott millió éveken át formálódott világosabb és sötét csikozata,és csak úgy ott hever a porban.  Egy lila virág, talán díszvirág, kicsike. Pazar. Eszembe jut a jegyzet.

 

Tehát a nagy nátha idején megígértem magamnak szépen, hogy kiskosarat veszek, amibe a húsvéti ételeket teszem. Jó leszek szerény magamhoz. Az One Eu - ez vagány,kicsi üzlet. Három - négyszer is körbekerültem az eladó hölgyek előzékenysége mellett a polcokat, és véletlenül, csupa véletlenül megláttam. Sötét, formás, de van füle. Volt egy varrott textilia rajta, ez annyira hozta a mese ízét Piroskával, hogy levettem. Nagyon jó dolog vidám semmiségeket venni. Egy üzenetrögzítő csiptető, meg egy szalonna vágó kés potom áron. 

            Mindebben segített egy pici bippelő ujj, egy elhullott lila szirom, hogy világosságot, szint nyerjenek a megszokott apró, hétköznapi jelenségek. Boldog az az ember aki hálás az apró örömökért, ígérni tud, és ígéretét megtartja. Ezért legjobb magamra vigyázni, és megígérni, hogy jó leszek magamhoz.