Ott kezdődött, hogy kijottem a Kórházból. Éjjel megfordulni nem
tudtam. Segítő gyógyszert kaptam.
Rám köszönt egy kedves arcu nő és utána néztem hosszan.
Értem! Rajta maszk volt, amikor
ápolt ( itt csalódtam minden
rajtam nem.
A munkája gyümölcse vagyok, megmentett!
Úgy álltam, mint reszkető
kisgyerek a szél pici fuvasatól
is félve. Berodálodtam, csipkés
magos sarkuig nem tornázni
vissza magam, de élelmet vásároltam,
és próbáltam megnyerő, vonzó,
nőies lenni. Volt erre tisztességes
tekintet.
Bevonzott egy nap a közönség
a kis kiallitó terembe. Ó, micsoda
parfüm illat, a felnőtté válás kis trükjei. Tetszett, mert buntelen
volt.
Az élet öröme, mert amikor elszámoltam vajudva a Kórházban,,
hogy nem
marasztal senki, egyik reggel az
erős, illatos kávé pörgős munka
hangulata ébresztett. Rá is
kérdeztem.
Ők tudták ( aszisztens), én nem,
hogy felgyógyultam. Mert főztek ők minden reggel, de azon a reggelen
rakerdeztem. Visszatért a szaglasom, az első jel, hogy nem éreztem a
parfüm illatát, a kezdő, hogy érzem a
kávéét.