augusztus 13, 2017

Biztatás




 Ablakpucolás közben


Különös kicsengése lett a szentírási résznek. Egy ember leborul, térdre borul, hogy szabadítsa meg fiát Jézus az ördögtől, aki vízbe, tűzbe veti.

       Enyhe bosszankodás után, amikor azt is mondtam, amit nem kellet volna egy hal ebéd után, ezután a hő hatások a séta alatt, magas cipőben lemenni hosszan, hogy vagy működik az automata, vagy nem, és ezután mégis, fel a negyedikre két szatyorral anyának -aki néha furcsán dönt-, vinni figyelmességet. Furcsán élelmes.
      Haza. Az a pohár víz olyan finom anyánál, hogy lemegyek patronos vízért. Látom, hogy egy kicsike madár tipeg a sötét autó kerekei alatt. Szemrevételezem, fióka, fecske. Ugrál egyet-egyet, nem tudnám megfogni. Idő előtt kiesett a fészekből? Vizet vásárolok és visszaúton hagyom, hogy lecsengjen bennem a látvány.
Hazaérve -nagyszerű az elemek mozgása-a palack lefordul a székről a gáztűzhely mellett. Az a nagy erő, amely széthasította meglepő, megnézem mi a menthető, és fogom a parfist felmosni a tavacskát. Elteszek mindent, mire a szemem láttára vízesésként zuhogni kezd alá a szoknyát öblítő hideg víz. Ez már mégis fura.
              Mi van a vízzel, meg a tüzes állapotokkal?
         Kifordulok az ajtón, hogy már csak felhozom a madarat, nagy fazékba kukorica hajt teszek, és az ablakban el lesz néhány napot. Nézhetik a tíz emelet magasságából, ahogy gugolok és kukucsálok a kerekek alá, a most már mindkét oldalon határoló autókkal.
Féltem a kis madarat, de nem látom. Haza. Kinézek az ablakon, és fiatalok ülnek az autóba papával. Újra lesprintelek és kérem a bácsit, hogy engedje megnézzem a madarat, aki itt ugrált pár perce. Hogyne, és nemsokára tolat finoman hátra, a kis fecske sehol.
            Fura helyzetet teremtettél kis madár, de nagy a reményem, hogy megmenekültél.

       Akkor már ablakpucolás lesz a hal ebéd erejével, és ahol a fecskemama esténként csicsergett a fiókáknak, és mind hallgattuk, most letakarítom azt az ablakszárnyat is.
Elhúzom a zöld sötétítőt, és egy szép, fiatal, hosszú fűzöld sáska áll. Finyáskodás nélkül, szépen áll a madarak kartonra hullatott ürülékén. Hosszú lábakkal felmászik rá, de erre nyitom az ablakot, és hozom a szemetest. Amint tisztítom, csodálkozok azon, mennyire porszerű mindez. Az egyszervolt finom csemege. Bölcs  a természet, ahogy átalakít dolgokat.
            Annyira nyugodtan lábal a hosszú, finom ívű, zöld állatka, mint a kifeszített nyíl. Nem siet, nem fél. Felmászik a fecskefészek felé, ahol csönd van.
Gyors ablaktakarítás, becsukom az ablakszemeket. Perceken belül még visszalépek, és ott téblábol a tiszta ablakkereten. Nagyon szép, és ahogy elnézek a háztetők irányába, amelyek jöttömkor annyira tetszettek, arra fordítja háromszögletű kis fejét, apró, jól látható, pötty szemei abba az irányba fordulnak. 
             Ki teremt ilyen precízen kerek, formás állatkát?


           
         



                 

augusztus 03, 2017

őrangyalok

         Nagyon szép Mózes élettörténete. Olvasni jó! Ahogy mentették Mózest, úgy mentették sokszor a többi szülötteket.  Úgy hangzik számomra, hogy két generáció menekült, és ő közülük való sz Mihály arkangyal.
Nagyon szép, ahogy azt mondja Mózes, hogy ő-e? nem alkalmas.
Ez lesz a jel! – hangzik a válasz.  
Mózes könyve nagyon szép: mint baráttal beszélt .. meghajolt előtte, .. . 
Úgy tűnik kialakult egy rend, mert amikor felhő vette körül a “tisztelet”sátrát, akkor maradtak, a felhő felszállt, indult a nép. Emlékeztető a Vörös tenger felhő és tűzre, emlékeznek szabadulásuk idejére. Mózes a kiengesztelődés táblát, amely a jóvátételre emlékeztet, a két kőtábla egykori jelenlétére, a sátor tetejére fektette.
        Leesett a sziklákról. Visszaesett a sziklákról egy lány. Együtt voltunk a traumatológia - ortopédián. Akkor: várakozás.  Nevetés. Reggeli kacagás. Most javul. 
Rója az utakat. Összefornak a csontok.
Nem hall, gyerekkorától, láztól.
Szép a mosolya.
Edzésben vagyunk.
Gyönyörű gyöngy kagylókból a nyakán. Nőies.
Mennyire érzi a gyógyulás útját! ..
Többet nem dolgozhat. Csípő törés. 
Áldott jelenlét!
Mellettem termet. Elkísért egy darabon, majd visszaindult. 
Sz Rafael főangyal lehet olyan, mint mondjuk, aki kitüntetve van sérülésekkel? 
         Hosszu lesz a nyár. Még alig zöld a csipkebogyó. Rejtőznek az ágak, mert visszanyesték a vihar után.
 - Miért nincsenek nők a Bibliában? – kérdezték egyszer?
 - Mert Szentlélektől ihletett .. . 
Ez például úgy jön ki, hogy a Szentlélek Nem-telen.