Szeletelve

Gyalogtúra

 Hálás köszönettel az uEKE által szervezett gyalogtúráért, a Szarkakőre. Gyönyörű a városból kijövet a havas táj, ahova az ember megtisztulni, vagy felfrissülni jár. 2017 Január 2-a, hétfő, a hagyományos Borásó túra.

Ropog a hó. Két jó embert megismertem nagyon hirtelen, ahogy és ahol a legeslegfontosabb, hogy mindenki: fiatal, idősebb lépést tartson.
Együtt maradva a két csoport, emberi.

Szalonnázáshoz készülődés

Előkerül a tavaly elásott borocska. Nem mellesleg fenyőültetéssel egybe a munkálkodás.
Alma, narancs szeletkék a karácsonyi zsebekből előkerülve ízesedik a forralt bor. Forralással elillan az alkohol tartalom. Hagyma, szalonnával nyomtatva kedély javító.


Csendes farigcsálás, amint egy gyerek mélyül el az alkotásban, az felér a természet nyugalmával.

Vigyázva az utolsó sorok, hogy rendbe maradjon minden.

Újra látni, üdvözölni szeretném, de hálát adva, hogy lehetőség adódott idén is látni mindezt. 15 kilométer.

Számadás

      Amikor az ember fiatal, esküvőre jár, közösségi eseményre, később keresztelőre, még később mennyei születésnapokra, azaz utolsó útján kíséri el felebarátait, szeretteit. 

      Vannak az életnek meglepetései, amelyben megérti az ember, hogy a nehezet, a küzdelmet nem lehet kispórolni. Ilyen volt a tavalyelőtti év a csuklótöréssel, amikor mondhatom sok fiatal, sportban sebesült emberrel találkoztam, egészen idős nénik itt-ott eltörték, bekötözve lábuk, fejük, sőt kisgyerekek, csecsemők, akiknek a farcsontot kellett helyére tenni. Ez igazi embersegítő szakma, minden elismerésem az orvosok kitartó, gyógyító munkájáért. Van, hogy az ember az ellenségének se kívánja, amin átmegy.

Ha számadást tartok a 2016-os esztendővel, kezdve január 3-ával, amikor elhunyt nagybáttyja, és a szomszéd bácsi, majd az utólag elismerésben részesített nagytiszteletű Botár Gábor papbácsi év elején, ezzel el is indult a sor, nagyon sok jó ember távozott idén a mennyei hazába.

Nyáron nénje férje, aki tiszteletreméltó kort élt meg, majd apa testvére Mária néni. Pihenjenek békében!

Volt kollega, és végül decemberben nagymama 18 évvel fiatalabb testvére, aki így is szép, tisztes kort élt meg. Nem rokon, de példás emberek hunytak el, akiknek jó szava segítő volt a szépet meglátni a küzdelmekben, nehézségben, nem utolsó sorban az egészség megtartásában.

Nagy tapasztalat az abban való elgondolkodásban, hogy, ahogy ezt mondják: előlegbe kaptuk a Földet unokáinktól. Bár nekem nem, de családomban már unokák nőnek csodálkozó szemmel a világra. Mit hagyunk, hagyok magam után? Jó szót?

     Sok örömem telt ebben az évben sérült társaim segítése által is, akik nem annyira idén, de előző években nehéz helyzetben akár csak egy jó szóval is bátorítottak, apró jótettekkel, és ez most ért be. Illetve mára már köztiszteletben álló osztálytársam száján elhangzó mondat: csodálom a kiállásotok. Ezek a jó, felebaráti, vagy humoros mondatok adják az értelmet az amúgy nem egyszerű életnek. Sok segítség jött nemcsak a tehnika világából, hanem azoktól az egyszerű emberektől, akik nincsenek jelen az internet virtuális világában.

     
  

Emléktárgyaink utat szabnak

            Az én nagymamám (+) nagyon szeretett volna egy új, 15 literes fazakat venni, és erre gyűjtögetett. Így szépen várakozva, pihenhetett a párna alatt a fazakacska ára.

            Évek teltek, évek múltak, áldva legyen imádságos két keze. Elhunyta figyelmeztető jel volt, ám nem értesítettek róla, csak utólag.

Egy éppen jó napon, nagyon időre, amikor a termést és gyümölcsöt az időjárás elverte jött egy ember, jó magosan, mégse verte be fejét az ajtófélfába, ahogy Lajos, nem is ismertem még Lajost. Szóval azt mondja, hogy épül, átalakítás alatt a konyha, de nincs még az se, amiben egy rántottát megsütni. Fazék kellene, kisebbecske. Ebédre, vacsorára? Tény, hogy lapítóm az biztos volt, de jó emberek adakozásba kezdtek, biztos lett fazék is. Mivel aktivizálódott nagymama imája, akit szeretek, aki hites volt. No, nem éppen rendjén, de letevődött még  – akár a mesékben - , a kollégium alapköve, sőt szőnyege, sőt volt miben főzni. Legkedvesebb, legszebb, legvilágoszöldebb szőnyege. Hol szeretettel vártak, hol mást vártak, látja azt az ember a szőnyegről, és lassan – lassan a termés beindult, és gyümölcs feljavult.

            Van történelmi év, és egyházi idő, így a tehnika belépett a képbe, a cd-k valósága által. Jó filmek és kevésbé jók, éppen jóindulatból adták azt a cd-t, amin jót rögögtünk, mert a karácsonyi asztal közepére bepottyant a lámpa, de ha finomabb emberek kezébe adtuk a kis filmet, hát szégyelltük. Utólag.

Befogadtuk az új érkezőket, azt hittük mi kell befogadjuk. Hitvány kölkeit neki. A többiek szeretetéért elsősorban a folytatás csak jó, bár kedves volt, és kilátszott a többi közül.

            Majd évszakváltás jött. Nagyot fordult a kerék, nehéz volt a hitet megharcolni, maradandó gyümölcsöt teremni, mert az egyszeri ember szeretne visszapótolni az imába, vagy a fazékba, hogy legyen máskor is.

Ennek is született  felismerése, egy kérdésben tömörült: csak nem akar immár másodszori fogadalmat tönni? Mert így járhatóbb, átjárhatóbb az út? Ez a felismerés született meg, az ember ahol sérül, ott gyógyulást keres. Ez a második fogadalom inkább a negyedik fogadalomra utal, a 3+1 - morfondírozok magamban.

            A téma azért került terítékre, mert iskolás koromban sokszor sok finomat ettem kantinokba, és ide úgy emlékszek, mint ahol a legfinomabb csirkefalatokat adták. Épp amikor ezen eltöprengtem, jött egy hatalmas meglepetés, ám azt mondják az erősebbek, a sokkal erősebbek, hogy egy jó valagon rúgás csak előrelendít.

            Most így évzárásra, évkezdésre azért örvendek, mert a megharcolt minőségi 5 év egyik emléke, a leveses, ünnepi főző fazakam haza adódott, az új házba.