Régen almát, hagymát is tettek az ajándék tasakba falun. Az új trendi, hogy az ajándék visszajön. Sporolós. Ha
az ember elég türelmesen vár, a következő ünnepkor szelíden vissza lehet tenni a többi mellé - gondolom később. Elindulok pihenni ebből a gondolatkörből.
Nem türkíz
zoknit húztam, hanem a világos kéket. A nyári
reggel hőséggel kezdődött. Voltál úgy, hogy nem volt türelmed, csak a túlélés reményre, indulásra késztetett? Mondjuk
Parajdra. Fiatal lány telefonnal, egzotikus
gyümölcsök a képernyőjén, zöld levelek, narancs kókusz.
Ott is vagyunk. Van szép áru is, van giccs is.
Hosszu sor halad a jegyért, mindenhonnan érkeztek gyerekeiket ölelő, reszelt sajttal tejföles pánkót eszegető apukák, anyák. Jó
szerencse felirat a bányán, ide visz az ismert busz szolgáltató, aki egész nap fáradozott a gyógyuló
manókkal. A levegő odabent lehűlt.
Tenisz asztalok,
és egy új fajta a kézfejre vett kerek, balogos kesztyű, amellyel kifogni, majd dobni kell a labdát .
Gondolom, hogy ismerek én is bal kezest, de mintha ilyen a játék. A labda a lábamhoz gurul, ahogy a
kislány
dobta – apának. Hopsz, nem flörtölünk, hisz anyuka itt aggódik valahol.
A masszás
gép a régi, az automata játékok új szempontra vall. Tovább megyek. Nézem az
ügyességi, kaszkadőr erőpróbás akadálysort, és előre érve a Szirtisas plakát
alatt üldögélek.
A kerekesszékes fiú, aki az előbb a kápolnában felemelte a fejét, és
visszanézett a kisgyerekből ifjúvá nőtt tekintetével apjára, és a tiszta két öröm egymásra
talált, most neveti a hintázó hölgyeket. Tiszta mosoly, hív öröm.
A bejáratnál, hol unottan jöttem el nemrég, érdeklődve nézték a karácsonyi faragott betlehemi csoportot. Körbe járok én is. Egy ápolt szőke hölgy sétált ki elébb, egyetlen sötétbarna tincs a füle mögé hajtva.
Ülök a meghitt, belső csendben. A két család Henry Newman könyvére utaló, Adamról, aki jelenlétével a misztériumról tesz bizonyságot. Az anya és barátnő nevetnek, pihennek a hintán. A fiú hármat
mutat ujjain, erre jobban kihajtják a hölgyeket, pillanatra mindenki gondtalan. Ez a fiú nem mobilozik, millió dologból kimarad, de szép, igazi az öröme. Nagy lélek. Pang, hallgat az elismerő szó, elbújt a színes kő a hátizsák zugában és nincs aki oda merné adni. ... Családias hangulat érződik, majd kissé visszafogott lett. A család férfi tagjaihoz viszik a fiatalt, belenézek egy könyvbe, és tovább kell induljak.
.. Miért
nézel ? –kérdi. Mosolyog. … -érzékelem.
Az jutott eszembe, hogy ez azért lehet, azokért, akik az örömet, szeretet kifejezni nem akarják, nem tudják. Gátoltak ebben. Talán én is?
Napközben néhányszor az “Avinu” –
fel-felhangzik, egy szó.
Van
egészségi szoba is. A wc tiszta. Caffé,
ropi, sírás, vízfestékes manók festegetnek. A szék
50 kg max teherbírásu. Emlékszek egy
albino kislányra is innen. Hosszan sírt, egyszerre csak a hangra félálomban felnézek az ökomenikus kápolnában. Végre kiindul vele apa. Dr. Bagdy Emőke mosolyát felveszem, ránézek az elhallgató kislányra, amire rázendít.
Kijövet a palackozott boroknál gondolom, hogy nem engedték az albinokát búcsúzni barátnőjétől, ahogy Ágnesre se sokat filoztak költözéskor. Megfordul előttem az apuka, ugyanaz, és kér, hogy négy-öt képet, ha készítenék. Micsoda érzés, apám!
A kantinsoros pult mögött csinos, kisült husik ízlésesen. Kerek tányéron sárga piredomb. Lapos prézlihús. Guszta. Édes somlói, de azt hiszem narancspiros finom savanyúság is volt.
Odakint jó a pár szó, vettem
paradicsomot, szilvát is.
Itthon a busz megáll a nagy kanyarban, ami nekem a kicsi. Meglepetve látom, hogy a régi tömbház ajtó fel lombozott, esküvő van. Kedves szomszéd indul ükomenikus esküvőre.
Itthon mégiscsak
felhívom anyát. Háttér zaj, hangos csörömp, kérdem: -Römi? – Nem – mondja, és
kinyomja a gombot. Újra hívom,
mosolygok. Minden
szomszéd puszil. Mivel nehezebb egy boldog arcképet fényképezni rólam, a boldog zoknikat fényképezem. Szép nap volt!
Evezz a mélyre! Egy kedves teknős, s egy szebb. A szebb nekem kellene. Ha elfogadják a világost, meg is lepne, de ha elutasítják, nem bánt. ... Kincseim:
