A kötelesség és a szív

                Eldöntöttem, hogy "hazamegyek" falura. Megnézem milyen fát ültetett édesanya a kivágott helyébe. A falu felől eső készülődött.  Az ernyőt leakasztottam a fogasról. Alig értem el a buszt és látva a falu bejáratánál a téglaépületet a gyerekkoromra emlékeztetett ismét, amikor gyalog értük el a falut. Alig szálltam le a buszról, cseperegni kezdett. A telefon hívást jelzett. Nem örvendtem, de a hívó fél ráérzett, hogy számára kedves helyen járok. Épp szólni akart, hogy eszembe ne jusson rákérdeni, van-e útja erre. Hiszen a családos ember a társának kíván tetszeni.

               A szomszéd kerítése szépen megjavítva, felújítva hosszu idő után. Kívül “ a kapun küjel” is, és a kivágott fák  szomszédságában is, hosszan le. A kapu előtt odabent a tehénplötty épp ázott. Ez új. Toporogtam, nézelődtem. A fényképezőgép nem nyílt. Az eső szaporázta. A madarak hívták fel a figyelmem milyen otthonos erre, mintha fészket raktak volna a kertben a két száraz szalma buglyán.

                Egy asszony a gyerekkel elhaladt. Gyerekként kifele figyelve néztem a tehéncsordát, most befele nézek a kerítésen át. 5-7 fa kivágva, fura, hogy épp azok amelyek emlékeztettek a szegénység és időskor mellett is a takaros rendre. Erről pedig nem is beszéltem senkivel. Egy fiatal csemete a felső sarkában a kertnek, és fura módon a ház ajtajánál is kinőtt egy. Nem tudom, ha meglombosodik, hogy fér el. Sehogy. .. Itt kis faágakat ékelt Ignác a téglafalba, mint aki valamit számol. Csombor s kapor elszórva volt alatta a vízlefolyó szerű árokban. Alább a régi csűr helyén egy bokros, zöld növényzet most letisztítva van. Itt volt a szép, fehér bazsarózsa valamikor. Ezek mind "elmentek a mennybe" amik már nincsenek itt -mondom.

                Hagyni kell. Mit tehessek? A szomszéd kutya ugatni kezd. Felsietek a házba az L alaku kertből. Nagyon szépen kitakarítva.  A szomszédos sérült lány segített. Ezek az igen békességes, szép hangulatok figyelmeztető csendje  előjelszerű. Hirtelen úgy döntök, hogy Ignác katonaképét elhozom. Az az igen régi, üvegfestett stílusu keretben. Ráaggatva a rózsafüzér és a karkötő, ami le is esik, én tiszteletből utána hajolok. Emeltemben a seprű megdől. Harisnya van rajta, hogy a széthullását védje. A seprű és a tisztaság fura összefüggésben áll a csendben.  Mama szalmakalapját, ami egy félelmetes sas szárnyra emlékeztetett :) nemrég, a szatyorba teszem. A jegesmacit az ágyon hagyom. A lenyílóban a tollseprű, ilyent nem látni manapság, ott hagyom és lassan szedelözkődni kell. Négy emlékvilla, lapos tányér, szép, mint a friss kukorica tej elfér az emlékek szatyorban.

                Hát a buszt nem is érem el ehejt. Kilépek, zárok, és szaporázva a lépést, ott, ahol egykor átjárt Ignácka, +, héthatáron túlra, két hölgy munkába menet várja a buszt. Nem sikerült beköszönni most senkihez.

Dolgozni mennek a varódába, szóba állunk, a gyerekek külföldön. Nehéz nyáron a munka.

A csend azt sejteti, hogy engedni kell a változást. ... Hagyni anyát.

                A városban meleg van. A napsütésben az összecsukott vizes ernyővel elindulok a közeli kantinba. Kellemes, jóleső a kész étel a nyaralók vidám hangoskodása társaságában.

    A kis fa csak úgy - Lett.

Sárga pillangó libbent

Pár nappal a vihar előtt - ilyent még nem értem meg, hogy derékból kicsavart, kidőlt fák, lombok, ágak - csodálkozva nézem a szép természetet. Ahol a fák nemcsak tisztítják a levegőt, hanem felemelnek zöld lombkoronájuk szépségével, új helyemen hiányuk nagyon érződik. A muskátli csodálatosan kivirágzott az ablakban, pótolva a hiányérzetet. Délutáni meleg, por, a szél szárnyas szúnyogfélét fújt be. Figyelmeztető volt.

Kinéztem az ablakon, hogy a fecskék hozzák-e a bogarakat? A muskátlin két-három

rendkivül nagy, ívesen gömbölyű, fekete hangya mászkált. Szellőztetéskor bejöttek, és lám itt is mászik, ott is. Nagyon alkalmazkodnak a terephez, ki kellett tenni őket. Másod nap már türelmetlen fáradtan, hogy nem szellőztethetek fáradtan odacsaptam a papucsommal a jangyákra, és meg is szántam kissé.

Megettem a vacsorát, bár elment az étvágyam.

Kisepertem, bogárirtóval befuttam. Kissé furdalással.

Úgy emlékeztem, hogy szt. Ferenc nem kedvelte a hangyabogarat.

Reggel ébredéskor kimentem a konyhába és egy eltévedt, legyengült hangya az asztalon csámpázott. Kitettem ronggyal. Azt hiszem utólag, hogy az állatvilágban, s még a bogarak szervezett kis társadalmában is felfogják az elmúlás törvényszerűségét, és valami módon a szeretetet is. Az ember a fontos, mégis, úgy-e a madarak szebben dicsőítik néha a Teremtőt.

Miért szép a falu? Ott másként van helye a földnek, bogárnak, fának. Megvan a szerepe. Amikor visszanéztem immár a kapura, egy szép pillangó libbent el a kapu előtt, ahol utoljára intettem nagybátyának. +

Sárga, szép , ritka fajta. Mintha a Jó Isten lenne jelen.

Még libbentek könnyedén gyerekkorom könnyű, játszó kék lepkéi, fehér is, nagyon megörvendeztetnek. Az életet könnyen elviselhetőnek hirdetik szárnyaik finom tánca.

             Sajnos a vihar kidöntötte idehaza a nagy fenyőt a tömbház előtt. Sok szegénynek lesz tüzelője. Vagy talán odaát is szükség van rá. Odahaza kivágatta anya a szilvafát, amelyikre nagybátya szőlőt futtatott. Ki érti?