Találkozás

  A gyerekek nagy szívvel adták át rajzaikat a beteglátogatásnak, és családias tésztázásnak is nevezhető esős, meghitt délelőtt. A gyerekrajzok sokmindent elmondanak a gyerekek vágyairól, állapotáról, érzelmi világukat őszintén tükrözi.

   Megint egy lecke volt, hogy egy egészen kisgyerek munkáját pl. a plasztelinezést komoly feladatként és játékként végzi, és komolyan kell vezetni. Már az is, hogy szineket egymásra rak, majd 12 kis gurigát gyúr nagyon kedves és örömteli számára.  Milyen szép kék kört és barna gurigát formázott az apuka a plasztelinből - mennyi harmóniával a keveset, meglepett! Dédimama süteménye mellett ritka, jó hangulatu találkozás, ameddig az asszonyok otthon készülődtek az ebéddel. 

    Újdonsága a napnak, hogy bizony más is szenvedett csuklótörést, sőt fiatalon. Mindennek dacára jól jön minden bátorítás, öröm, amelyet főleg a gyerekek adnak. Ágnes a tanítónéninek rajzolt virágkosarat kariókával, most nem vettük elő a festéket, de igéretet kaptak, hogytemperával fogunk dolgozni majd.

    Nem tudom hogy van, hogy még a kivágott formák körvonalai is annyi szeretettel teljesek. 

Jelenlét

A Polin, ahol elhaladtam időnként, teljesen jeltelen létezett az Ortopédia. Most megláttam mekkora életmentő műhely. Többen voltunk. Egy bicikliző fiú gipszelt bal lábbal egy kedves, fiatalos hölggyel, én törött csuklóval voltam ott. Ebben a tisztelettljes gipszekkel tarkított várakozásban volt egy vigasztaló jelenlét.

           Reggeliben egy egyszerű, gömbölyű arcvonású nő jött két kisgyerekkel. Karján a kislány, bal kezét egy mongol, ázsiai szemvágású kisfiú fogta. A gyermeken rongyolódott, koszolódott kötés a bal kezén. Lábán szanda, zokni nem volt, de fegyelmezett, egyébként erős kisfiúnak látszott, nagy türelemmel. A nő kezében kis tasakban étel: narancssárga paradicsom. Elég hüvős reggel volt. A kisleányka gömbölyű, csurdé lábai, anyukához való odahajolása bájjal teli, – a váll azért van, hogy odahajtsa kedves fejét a gyerek. Óvlak és óvj.  A kislány haja hátul, körbe fonva vékony fonat, piros masni, leheletnyi pillanat. 

Egy ősi pillanat – őskép. Belső öröm, egy tiszta vizű forrás, amelyen megcsillan a nap, se fény, se világos, egy erő. Az emberekre ránéző lányka – kicsi gyerek olyan örömmel mosolygott egy-egy arcra, aki ott volt, mint létező erő, öröm. Amit csak a természet rejtett ereje formál. Hosszú idő után testvére ujjaival játszani kezdett, mint aki jelen lett itt. Ez elment vadászni, ez meglőtte, hazavitte, ez megsütötte, ez mind megette, s ennek nem maradt semmi, azért ilyen kicsike - indult szóra bennem a gyerekmondóka.

Végtelen kedvességgel hajolt anyukájához. Rájöttem később, mert kérdés volt ez, hogy azt a megnevezhetetlen mosolyát: a környezetéből tanulta. Minden gyerek másol valahonnan, a városi kisgyerek arca kérdő, gondolkodó.  Ez a kislány olyan, mint aki látta az erdő hűvösét, a napsugár járását, látta a csendet … , a „ mozdulatlan Mozgatót.”  Eszembe jutott róluk MÁRIA, az édesanya, aki néha ölbevett más kisgyereket, kislányt is; és az ő legszeretettebb Fiát is, mint kisgyereket más is felkapta és mosolygott, nevetett neki. Hogy öröm a találkozás rövid, csendes napja.

Az édesanyának jól esett, hogy kisgyereke kedves egy néninek. De nem volt abban semmi kérés, kihasználás a pillanat alkalmatosságában. Nagyon sok alázat volt benne.
Később egy alacsony fotelre ült. Két szálfatermetű, egyenes testtartású, a roma kultúrkör két fiatal asszonya jött be az ajtón levasalt ráncú, hosszu, színes szoknya, fehér ingben. Gyönyörű jelenség, felemelő.

A fiatal anya utánuk fordította fejét, ahogy elkanyarodtak, ültében.  Éppen ahogy én is néha, az örök nő, aki szépet lát, aki fegyelemre nem szokott még, hogy uralja tekintetét. Nem volt határ köztünk, rang, cím, állapot.

Az örök nő fordult e szép után. Ami nekem nincs, hiány. Felemelve a tekintetet egy remény, egy út. Egy meghívás.

Ez is megesett

Kaptam egy szál virágot édesanyától. Örvendtem.
A fájdalmat nem lehet kihagyni, mint jelenséget az életből.
ÜLLHETEK A FRISS LEVEGŐN, GYÓGYULNI. Nem egyszerű dolog a gyógyulás, de a szép tudomány, az orvosi praxis magas adomány.

Úton

       Felgyorsult az idő bennem. Igyekvően lépegetek  a munkahely felé  a  fiatalok, az elegánsabb hivatalnok  és a  tiszta, bár  kopott, festéknyomoktól tarka nadrágú munkásember, meg a fényezett autók forgatagában jobbra - balra figyelve.  A friss reggelen iskolába igyekeznek a diákok is. A csinos, tiszta szoknyájú, vidékről érkező lányok csoportjának vidám hangulata, és a fiúk elegáns, vékony zakójú, farmernadrágos, sudár alakja halad el mellettem ellenkező irányba, az iskolák felé. Most érkeztek a busszal és  tovább igyekeznek csoportban felzárkózva, egy benyomásként a jövő reményét, várakozását hordozva magukkal.
      A keskeny partszakaszon felfele lépegetve a lábam elé figyelek, nehogy egyetlen puha testűt is eltapossak a valahova tartó csigaházakkal. Mellettem egyik  oldalon a folyópart, a másik oldalon a kis turkáló  és  virágüzlet békés, nyitásra váró hangulata keretez. Még visszanézek a látványosan elsikló vonatra, kellemes látvány a tovatűnő szerelvény. Egy érett férfiú nagy békében - táplálkoznék a látványból többet is – a horgászbotot szereli a friss, szalmazöld fű tarka napsütésében a  folyó partján. Váltakozik a szemem e pihenő türelemre készülődő  és néhány kicsike, előttem lépdelő lábak látványa közt. Napközibe lépkednek finoman egyensúlyozva  a kis emberkék, egy kislány és egy kisfiú, már ősziesebben, világos, színes  kabátkába burkolt kis alakja, akiket egy  gondoskodó lány védő szeretetben vezet kézenfogva. Ameddig a felnőtt kísérő egyet lép, a kis lábak többet aprítanak, mint az óra perceket, és másodperceket mutató mánusai. Közben elkanyarodok ott, ahol előbb a kis lábak siettek, a Kis Teréz templommal átellenben, amely épület  kiegyenesedik a lombos fák közt messzibb, a főúton, ezzel el is hagyva a partszakaszt. A kenyeres kisbolton is továbbjutva az  átjárónál balra nézek, majd jobbra nézek, majd a zebrát nézem, meg az autót nézem, mire lelépek, hogy  helyesen felmérve az igyekvőket átjutok a túloldalra és igyekszek tova aprókat lépegetve a magassarkúban.
        Egy autó ajtaja nyílik, tiszta felületén a napsütés is elpihen rajta, valami leheletszerű valóságban egy kislányt segít apukája  kiszállva az autóból megállni a lábacskáin a napközi előtti téren,  a járdára kissé felhúzva. Csodálatos a finom igyekezet. Mintha valami más térben létező jelenség érzése ébred bennem,  felemel a pillanat.
Az úton egy kis eb  közeledik,  a gazdit kíséri, vagy keresi kihez lehetne hűségben elszegődni. Ösztönösen lassíttok, nem tudva kiszámítani a kócos eb mozdulatait. A  napsütötte téren a friss, meleg sugarak játékában  a szőke kislány hangját hallom : “ Kutyuuus … .“  . Mintha egy más tér, vagy egy kotta más felhangja lenne, lágy, kedves, igézően szép. Szeretetben, bizalomban, kedvességben szólal a gyerekhang. Szeretnék megállni és vele időzni,  hogyan szelídül meg a kócos eb  pillanatok alatt.  Kérdezni, meghallgatni.
         Tovább kell sietni ez igézetben, túlhaladok a kapun, be is értem reggeli utamról a munkába.
Utóhangként: nagyon fura számomra, hogy igen kevés kisgyerek társaságában lehettem életem szakaszaiban, főleg idős emberek, és dolgos, de kemény férfiemberek  körében van a létterem. Egy kolleganő arca is felillan előttem, kissé duci, de arcán két kisgyerek mosolya tükröződik vissza, talán ez a legszebb, amint visszajött dolgozni.



         Utóirat: és ma elestem. Jobb lett volna dolgozni, mint rinyálni. .. . Hinni mindenek felett. Csuklótörés. Lesz még tapasztalat, de jobb, ha nem, örvendünk az egészségnek. Miután kétszer meghúzták a karom és gipszelték, megértettem, hogy a stigmák elnyerése pillanat műve lehetett, mint a sebbe a zsibbasztó  injekció.tisztelettel. Árassza kegyelmét Urunk fiatal, tehetséges orvosainkra, óvja családját. ..
(Kovacs Kalliszt ofm: Ferences szentek és b.)
      

Iskolakezdés ünnepére

  Egy nap egy kedves, régi ismerőssel, nők között. Kellenek a pihenők, egy tányér rózsaszinű marcipán tészta mellett, amelyik egy puha pokrócra hasonlít, majd egy capuccino mellett várni, hogy elcsitul a várt záporeső, aminek szép, múló időt idéző hangulata márványveretes. Mintha maga az idő lenne személyes túlélő a dolgok változékonyságában, vagy állandóságában 

  Az apró dolgok szépsége. Vagy az András napi gomboc gyúrás, amikor nevet írnak, és a  papirost a gombóc közepében kifőzve, tálalják. Majd akinek a tányérjára kerül, ő, és belül a névvel, ő a lány választottja. Illetve akinek nevével a gombóc hamarabb a főző víz tetejére emelkedik, az a választott.

   Érdemes e napon pihenni, kedves ismerőseinkkel találkozni, capuccinót fogyasztani kis házias süteménnyel.