Sár, eső - szabadság

            Mindenszentekre készülünk. - Hadd el , én már megcsináltam.– Nem úgy van az anya, ezt magadnak mondod, hadd el, mert sokat dolgozol. Tovább kell adni a hagyományt.

            Éppen elértem a buszt, pedig szabadságon vagyok.Igazi kapa az, amivel formát sikerült gereblyézni őseim hantjának. Igazi munkálkodó az az ember, akinek van az a kicsit repedt, kicsit színtelen, használt kapája. Szép őszi, száraz koszorút tett édesanya előttem pár nappal. Mennyi szép hagyomány, álom fekszik az ő szívében, emlékezete bugyraiban szüleiről. Meglepődtem később mama kalapján, a szekrény tetején, igazi dolgos asszony volt.

           Anselm G. gondolatai jártak eszemben. Több időt kellene fordítani olvasásra. Bizony megnyúlt itt-ott a derekam, térdem, szuszogtam is be a friss levegőt fel a dombon. Ó, mennyi mindent köszönhetek az uEKEnek, hogy a cseperkélő eső csak erősített.

A ház békés, derűs volt. Hű a fejem az fázott, de nagyon. Szép rend. Különös, hogy milyen sok rejtett, szép ember él, ahogy feldereng a kérges, csendes ember mögött egy szép lelki arc.

Sárosan, éhesen, de tartalmas napot töltöttem.
Ismerős ismerősnek ad kezet. Ahogy a régi rózsaszín festést néztem, barna mintával, ami még a régi rolós, és a mennyezet egy körsávja is az a józan rózsaszín, megértettem minek van az az erősebb hatása napjaimra, ami hasznosabb, nevelőbb. Mert tata énekelt a karban. Mert hites volt. A könyv, illetve kosárban levő ez-az, a régi, gyerekkori illatot adta a szekrényből. Az a padokban illatos könyv, az a finom tudomány, az az illata a tudománynak.

           Boldog az a szolga, akinek innen származnak segítői- gondoltam később, ahogy a szép dombokat elnéztem fiatalságom reménye, kikezdhetetlen hite, kora járt át, így az avarban, a sárguló levelek között az elmúlás őszi Ünnepére készülve.


          

          

Élet - mulandóság

            Sokat gondolok a lányanyákra. Nem annyit amennyit kellene, de sokszor felmerül a téma. Apa és anya szivéből egy új szív születik. MELYIK az az idő?  

Sokszor gondolok az irgalmasságra, a szülői és az apai alkalmasságra a terhesség kialakulásának idejében.

         Az ember az állatvilág felett áll. Oltalmat, védelmet és figyelmet megérdemel mégis a természet bölcsessége. A méhecske, ahogy a virágokat beporozza, a gólya, a béka hasonlat, és mindazok a szép dolgok, amiről a gyerekek a meséken keresztül értesülnek.

 A pár évvel ezelőtti „ kis madárra ” gondolok, aki csendes, meghitt magányban a szabályos, pici tojásokat meghitten “ vajudta ” a szellőztető nyílásba rakott fészkén. A fészekből kieső, csóré fiókák emlékezete arra késztetett, hogy szétbontsam a meghitt fészket.

Most akkor nem kelnek ki a három és fél tojáska, csak egy napközi otthon bemutató szépe lett. Még állatorvost, természetvédőt is kérdeztem, tanácsot várva a mentéshez.  Az anyamadár pár nap múlva bátran szembe állt velem, pici madár az ablakkeret szélén harciasan nézett rám. … , (ahogy erről korábban a blogbejegyzésekben írtam).

            Ezek azok a hülyeségek, amelyeken gondolkodok. Sólyom dr. úr, aki cask néhány lányéletet mentett (+!) valamikor.

Néhány éve egy lány a kereszt tövében irgalmat talált.  Hogyan? Nagyon szép, illő öltözetben, óriás kérdéssel állt a hátát a falnak támasztva. 

            Miért is? Talán, hogy pótnagyi legyek.

            Jézus szíve, irgalmunk forrása, melyből vér és víz áradt mentésünkre, bízom benned.