Felgyorsult az idő bennem. Igyekvően lépegetek a munkahely felé a fiatalok, az elegánsabb hivatalnok és a tiszta, bár kopott, festéknyomoktól tarka nadrágú munkásember, meg a fényezett autók forgatagában jobbra - balra figyelve. A friss reggelen iskolába igyekeznek a diákok is. A csinos, tiszta szoknyájú, vidékről érkező lányok csoportjának vidám hangulata, és a fiúk elegáns, vékony zakójú, farmernadrágos, sudár alakja halad el mellettem ellenkező irányba, az iskolák felé. Most érkeztek a busszal és tovább igyekeznek csoportban felzárkózva, egy benyomásként a jövő reményét, várakozását hordozva magukkal.
A keskeny partszakaszon felfele lépegetve a lábam elé figyelek, nehogy egyetlen puha testűt is eltapossak a valahova tartó csigaházakkal. Mellettem egyik oldalon a folyópart, a másik oldalon a kis turkáló és virágüzlet békés, nyitásra váró hangulata keretez. Még visszanézek a látványosan elsikló vonatra, kellemes látvány a tovatűnő szerelvény. Egy érett férfiú nagy békében - táplálkoznék a látványból többet is – a horgászbotot szereli a friss, szalmazöld fű tarka napsütésében a folyó partján. Váltakozik a szemem e pihenő türelemre készülődő és néhány kicsike, előttem lépdelő lábak látványa közt. Napközibe lépkednek finoman egyensúlyozva a kis emberkék, egy kislány és egy kisfiú, már ősziesebben, világos, színes kabátkába burkolt kis alakja, akiket egy gondoskodó lány védő szeretetben vezet kézenfogva. Ameddig a felnőtt kísérő egyet lép, a kis lábak többet aprítanak, mint az óra perceket, és másodperceket mutató mánusai. Közben elkanyarodok ott, ahol előbb a kis lábak siettek, a Kis Teréz templommal átellenben, amely épület kiegyenesedik a lombos fák közt messzibb, a főúton, ezzel el is hagyva a partszakaszt. A kenyeres kisbolton is továbbjutva az átjárónál balra nézek, majd jobbra nézek, majd a zebrát nézem, meg az autót nézem, mire lelépek, hogy helyesen felmérve az igyekvőket átjutok a túloldalra és igyekszek tova aprókat lépegetve a magassarkúban.
Egy autó ajtaja nyílik, tiszta felületén a napsütés is elpihen rajta, valami leheletszerű valóságban egy kislányt segít apukája kiszállva az autóból megállni a lábacskáin a napközi előtti téren, a járdára kissé felhúzva. Csodálatos a finom igyekezet. Mintha valami más térben létező jelenség érzése ébred bennem, felemel a pillanat.
Az úton egy kis eb közeledik, a gazdit kíséri, vagy keresi kihez lehetne hűségben elszegődni. Ösztönösen lassíttok, nem tudva kiszámítani a kócos eb mozdulatait. A napsütötte téren a friss, meleg sugarak játékában a szőke kislány hangját hallom : “ Kutyuuus … .“ . Mintha egy más tér, vagy egy kotta más felhangja lenne, lágy, kedves, igézően szép. Szeretetben, bizalomban, kedvességben szólal a gyerekhang. Szeretnék megállni és vele időzni, hogyan szelídül meg a kócos eb pillanatok alatt. Kérdezni, meghallgatni.
Tovább kell sietni ez igézetben, túlhaladok a kapun, be is értem reggeli utamról a munkába.
Utóhangként: nagyon fura számomra, hogy igen kevés kisgyerek társaságában lehettem életem szakaszaiban, főleg idős emberek, és dolgos, de kemény férfiemberek körében van a létterem. Egy kolleganő arca is felillan előttem, kissé duci, de arcán két kisgyerek mosolya tükröződik vissza, talán ez a legszebb, amint visszajött dolgozni.
Utóirat: és ma elestem. Jobb lett volna dolgozni, mint rinyálni. .. . Hinni mindenek felett. Csuklótörés. Lesz még tapasztalat, de jobb, ha nem, örvendünk az egészségnek. Miután kétszer meghúzták a karom és gipszelték, megértettem, hogy a stigmák elnyerése pillanat műve lehetett, mint a sebbe a zsibbasztó injekció.tisztelettel. Árassza kegyelmét Urunk fiatal, tehetséges orvosainkra, óvja családját. ..
(Kovacs Kalliszt ofm: Ferences szentek és b.)
A keskeny partszakaszon felfele lépegetve a lábam elé figyelek, nehogy egyetlen puha testűt is eltapossak a valahova tartó csigaházakkal. Mellettem egyik oldalon a folyópart, a másik oldalon a kis turkáló és virágüzlet békés, nyitásra váró hangulata keretez. Még visszanézek a látványosan elsikló vonatra, kellemes látvány a tovatűnő szerelvény. Egy érett férfiú nagy békében - táplálkoznék a látványból többet is – a horgászbotot szereli a friss, szalmazöld fű tarka napsütésében a folyó partján. Váltakozik a szemem e pihenő türelemre készülődő és néhány kicsike, előttem lépdelő lábak látványa közt. Napközibe lépkednek finoman egyensúlyozva a kis emberkék, egy kislány és egy kisfiú, már ősziesebben, világos, színes kabátkába burkolt kis alakja, akiket egy gondoskodó lány védő szeretetben vezet kézenfogva. Ameddig a felnőtt kísérő egyet lép, a kis lábak többet aprítanak, mint az óra perceket, és másodperceket mutató mánusai. Közben elkanyarodok ott, ahol előbb a kis lábak siettek, a Kis Teréz templommal átellenben, amely épület kiegyenesedik a lombos fák közt messzibb, a főúton, ezzel el is hagyva a partszakaszt. A kenyeres kisbolton is továbbjutva az átjárónál balra nézek, majd jobbra nézek, majd a zebrát nézem, meg az autót nézem, mire lelépek, hogy helyesen felmérve az igyekvőket átjutok a túloldalra és igyekszek tova aprókat lépegetve a magassarkúban.
Egy autó ajtaja nyílik, tiszta felületén a napsütés is elpihen rajta, valami leheletszerű valóságban egy kislányt segít apukája kiszállva az autóból megállni a lábacskáin a napközi előtti téren, a járdára kissé felhúzva. Csodálatos a finom igyekezet. Mintha valami más térben létező jelenség érzése ébred bennem, felemel a pillanat.
Az úton egy kis eb közeledik, a gazdit kíséri, vagy keresi kihez lehetne hűségben elszegődni. Ösztönösen lassíttok, nem tudva kiszámítani a kócos eb mozdulatait. A napsütötte téren a friss, meleg sugarak játékában a szőke kislány hangját hallom : “ Kutyuuus … .“ . Mintha egy más tér, vagy egy kotta más felhangja lenne, lágy, kedves, igézően szép. Szeretetben, bizalomban, kedvességben szólal a gyerekhang. Szeretnék megállni és vele időzni, hogyan szelídül meg a kócos eb pillanatok alatt. Kérdezni, meghallgatni.
Tovább kell sietni ez igézetben, túlhaladok a kapun, be is értem reggeli utamról a munkába.
Utóhangként: nagyon fura számomra, hogy igen kevés kisgyerek társaságában lehettem életem szakaszaiban, főleg idős emberek, és dolgos, de kemény férfiemberek körében van a létterem. Egy kolleganő arca is felillan előttem, kissé duci, de arcán két kisgyerek mosolya tükröződik vissza, talán ez a legszebb, amint visszajött dolgozni.
Utóirat: és ma elestem. Jobb lett volna dolgozni, mint rinyálni. .. . Hinni mindenek felett. Csuklótörés. Lesz még tapasztalat, de jobb, ha nem, örvendünk az egészségnek. Miután kétszer meghúzták a karom és gipszelték, megértettem, hogy a stigmák elnyerése pillanat műve lehetett, mint a sebbe a zsibbasztó injekció.tisztelettel. Árassza kegyelmét Urunk fiatal, tehetséges orvosainkra, óvja családját. ..
(Kovacs Kalliszt ofm: Ferences szentek és b.)
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése