A nap végére elgörbült a varrótű hegye. Mert beszegtem a bútorvászon anyagból a terítőket. Ezt az anyagfajtát ajánlották, mint ami nem gyűrődik. Illetve keresztmamánál láttam, és hogy alig kell tisztítani, strapabíró. Hát ünnepekkor teszi fel az ember.
Ameddig a városban a szükségest megnézem, addig is leengedem a hűtőt, nagyon befagyott. Megpattintottam az ajtót, kivettem az élelmet.
Boldog kis bevásárlás. Nem veszélytelen, jól kőrül nézek, megmustrálom. Sajnos rövid a nap, sokat tömörítettem a napba. Terítő, étel, az mindig fogy, női dolgok ezek.
Boldog varrás, miután is három hónapig biztosan rá se néztem a gépre, nem is tudtam hogyan működik . Most meg egyszerre, a nap végére az új tű is elgörbült. Úgy szép az élet, ha zajlik.
Hát estére nem olvadt ki a fagyasztó, és gondoltam, hogy reggel korábban kelek majd, az étel nem romlik el talán.
Sháát, a hütőt nem húztam ki.
Mai sétán alatt láttam, hogy eéő fordul ez mással is.
A héten azonban, ezt elfelejtettem, a szabadnap után megkérdezték, hogy na hogy?
Ekkor rájöttem, hogy jó közösségbe járni, mégiscsak. Szép kérdés volt!
Vasárnap, azaz ma régen látott kedves ismerősökkel találkoztam délután, délelőtt festettem egy előadást hallgatva. Szép kalocsai terítőkkel, az az őstípus, vagyis ú típus arckarakterű emberke mondta. Ha találkoznék is elég lenne egy tekintet, felmérni, mennyi az annyi. Vagyis semennyi.
Jung ősképei. Ki tudja milyen mélyek ezek a gyökerek?
Annamarival is találkoztam, gyerekgondok. Édesek. Náthásodik a kisebb. És volt egy erős mosolya a napnak. Napnak. Vagy szép csillagoknak. Mint a régi, Nagy Kati kedves ismerőse, azok a mesebeli nehéz idők.