Hétfőn a belső hang se tudta változtatni lassu tevékenységem, kivasaltam, rendet raktam. Teljesen elfelejtettem, hogy március 14-én hajnalra távozott Pista nagybátya. +!
Talán kiégtem a betegápolás hálátlan nehézségei alatt.
Gyermek korom falusi emlékei nekem a család, és ez folytatódott azzal a közösséggel való ismerkedésben, amelynek stílusa teljesen egyéni volt. Sokat tanulhattam a családról.
Sajnos nem elhatározásom szerint tehettem jót, így voltak nehéz pillanatok. Az idő kellemes, tiszta, az emberek természetesek.
Visszavettem egy fűzért, hisz elajándékoztam az elsőt. Azt hiszem sz. Ritához lehet vele imádkozni. Illatos.
A kapu közelében eszembe jut egy régi áldás, majd kilépek rajta, és ahogy becsukni akarom egy kis kati bogár araszol az ódon hatásu kövezeten. Lehajolok, olyan pici. Fürgén araszol az ujjam hegyére, és elrepül a zsenge fű és remény irányába.
A jó Isten tudta, hogy így lesz, gondoltam vissza erre a szép ajándékára, és nézem a kissé durva füzért. Megtartani?
Valaki nagyon örvendene neki.
Úgy tanultam, hogy a rózsa és a szegfű két nemes virág, nem teszik egy helyiségbe őket ezért, hogy kiadja egyéni jellegzetes szépségét mindkettő.
Szegfűt kaptam szülinapomra általában, ezt az egyenes, erős virágot. A rózsa szépsége ritkán hozta természetes erősségét, ritka szép voltát.
A rózsás szentek sokat segítettek nekem nehéz helyzetben pedig.