Pár nappal a vihar előtt - ilyent még nem értem meg, hogy derékból kicsavart, kidőlt fák, lombok, ágak - csodálkozva nézem a szép
természetet. Ahol a fák nemcsak tisztítják a levegőt, hanem felemelnek zöld
lombkoronájuk szépségével, új helyemen hiányuk nagyon érződik. A muskátli
csodálatosan kivirágzott az ablakban, pótolva a hiányérzetet. Délutáni meleg,
por, a szél szárnyas szúnyogfélét fújt be. Figyelmeztető volt.
Kinéztem
az ablakon, hogy a fecskék hozzák-e a bogarakat? A muskátlin két-három
rendkivül
nagy, ívesen gömbölyű, fekete hangya mászkált. Szellőztetéskor bejöttek, és lám
itt is mászik, ott is. Nagyon alkalmazkodnak a terephez, ki kellett tenni őket.
Másod nap már türelmetlen fáradtan, hogy nem szellőztethetek fáradtan
odacsaptam a papucsommal a jangyákra, és meg is szántam kissé.
Megettem
a vacsorát, bár elment az étvágyam.
Kisepertem,
bogárirtóval befuttam. Kissé furdalással.
Úgy
emlékeztem, hogy szt. Ferenc nem kedvelte a hangyabogarat.
Reggel ébredéskor kimentem a konyhába és egy eltévedt,
legyengült hangya az asztalon csámpázott. Kitettem ronggyal. Azt hiszem utólag,
hogy az állatvilágban, s még a bogarak szervezett kis társadalmában is felfogják
az elmúlás törvényszerűségét, és valami módon a szeretetet is. Az ember a
fontos, mégis, úgy-e a madarak szebben dicsőítik néha a Teremtőt.
Miért
szép a falu? Ott másként van helye a földnek, bogárnak, fának. Megvan a
szerepe. Amikor visszanéztem immár a kapura, egy szép pillangó libbent el a
kapu előtt, ahol utoljára intettem nagybátyának. +
Sárga,
szép , ritka fajta. Mintha a Jó Isten lenne jelen.
Még
libbentek könnyedén gyerekkorom könnyű, játszó kék lepkéi, fehér is, nagyon
megörvendeztetnek. Az életet könnyen elviselhetőnek hirdetik szárnyaik finom
tánca.
Sajnos a vihar kidöntötte idehaza a
nagy fenyőt a tömbház előtt. Sok szegénynek lesz tüzelője. Vagy talán odaát is
szükség van rá. Odahaza kivágatta anya a szilvafát, amelyikre nagybátya szőlőt
futtatott. Ki érti?