Májusi szabadnapok

      Vannak jó napok, mint a szabadnapok, és önként vállalt kötelességek. A nagybátya adóját kifizetni igazi indok legyőzni a buszhiány, munka utáni fáradtságok akadályait.  Még hetyke is voltam és pattogtam is, hogy a hivatal zárva, aztán felmentem nagybátyához. A kutya barátságosan várakozik, én meg átkiabálok a kerítésen, hogy Ignáááác. Végre kaput nyit, és nézem, hogy milyen gyönyörű ez a kert, Szentkirály, egy örökkévaló boldog pillanat ez. A fű dúsan zöldell, a ház előtt epervirág, és mondja is a nagybátyám, hogy hátra kell ültetni a ribizlibokor mellé, mert elnyomja a tárkonyt. Én pedig többre értékelem a ritkásabb tárkony lapikat. A ribizlibokor irányában valamikor csűr volt, most a kutyaól van az árnyas lomb alatt.

Állok a csomaggal az alsó lak ajtajánál, és gondolkodok bemenjek-e, vagy siessek tovább egy faluval fenebb.

- A leostyánt anyád adta - szólal Ignác.

- Azt igen én - mondom.
Nézek a dús kert közepébe.
Hajladozik fekete nagyobb szemű, szőttes mellényben, átvarrva valami erős, fehér szállal egy szakadás, szinte a zsákvarró tűt is látom. Nagy tiszteletet érzek iránta, nincs amivel fényképezzem. - Így húzom ki a füvet, mutatja két kezét egymáshoz illesztve, amelyet kikezdett a reuma, és nincs erő benne. A két kéz, amely sok hideg télen át hordta a fát.   

- A csombor, kaprot ide vetem - mutat a téglaház aljában az árkos részre, valamikor a szennylét ide öntötték ki, most száraz. Hát, gondolom, igaza lehet, ha kicsit megkapálja, jobb is, ha tevékeny.

- Megsértettelek? - kérdem.
Az első ajtó már nyitva, lehajol valamiért, fák, apró lécek vannak itt is.

- Nem hallok jól - mondja.
- Ez igen - gondolom, ezt mondom majd én is, ha valami nem ildomos a fülemnek - tanulgatom az időskor szabályait.

- Adnál nekem tüzelő fát Ignác, erre tudok festeni, csak alig kettőt légyszives?

- Kettőt? - kérdi és nyissa a belső ajtót is, és olyan füst csap szembe, hogy megindulok bele.

- Mit csinálsz, hát nem szellőztetsz? - kérdem, mert látom, hogy mostanában gyújthatta a tűzet. - Veszélyes!

Nyisd ki a belső ajtót legalább - intem.

- De elszalad a macska.

- Hadd menjen az a macska - mérgelődök fel és nem bánom, ha az egész világgá is megy.
Fát válogatunk, benézek az ajtón, aztán ceruzával felírom mindegyik nevét. Nagy tudomány ez.Igyekszek is tudatni, mennyire értékelem tudományát. Beteszem a hátizsákba.
Nézek a dús kert közepébe és egy vörösbegy csendesen hallgat a kerítésen. Nézem és kigömbölyödik egy láthatatlan jelenlét. Egy gyerekkori emlékem sejlik, amikor néném sötétebb felhőbe burkolva látom. A Pista ( + ) skapuláré imái biztosan, szemlélem most gyors örömmel. 

    Nemsokára búcsúzom, még örömmel látom, hogy postaládát is szerelt a kapura, amióta Isten segítségéből írok neki.A csomagot is jólesően hagyom egy kis sonkával, sajttal, a munkám gyümölcse. Sietni kell a busz miatt. Viszem a fát és indulok gyorsan stoppolni a felső faluba. Még a kavics is más errefelé, világos, szép. Egy sikertelen próbálkozás után az emberek jóságára hagyom, hogy felvesz-e, vagy nem.

Egy gyors látogatás után legkedvesebb ismerőseimnél, ahol az új vastag pálinkáspohár a legmaradandóbb élményem, és az egyszerű-szépen tálalt ebéd, amit visszafogottan szemelgetek sietek vissza.
Egyházadó fizetés, otthon a gazda, és idehaza még a misére is eljutok.

   Néhány nénike üldögél a padban, én is boldog -gazdagon leülök a gyér jelenlétbe. Látom ám, hogy bejön egy szép cica, jól táplált, nemrég odakint csodálkoztam rá. Nem tudom mit kellene gondoljak erről, hisz most jövök faluról. Egy néni lehajol és megcirógatja, akkor jó, gondolom, .. de mégse. Megszólal az orgona, bejön a nyugdíjas otthon lakója, idős papbácsi és kezdené a misét. Na, de erre én is felállok, még csodálkozok is magamon és másokon, hát mégse nézhetjük most már a jámbor állatot. Átnyalábolom  és viszem ki, sőt meg is cirmizem, hogy megnyugodjon.

   Visszatérve azon gondolkodok mire is vélni, hisz Isten nem kísért - gondolom. Hát bizony a nagybátyám úgy megörült a sonkának és olyan hálára fakadt, hogy egy jól táplált macska elhozta hírét. Elmosolyodok a hála megnyilvánuláson és nem aggódok már tovább semmiért ezen a szép napon.

Megnyugszik végtére a papbácsi is, és elénekeljük a Mennyben királyné asszonya éneket ezen a szép május esti misén.

Lábjegyzet: gyerekkoromban Ignác nagybátyával mentünk át a réten, Udvarhelyről Szentkirályra, ahol még alig sejlett a Matricagyár alapja. Ő is építette, és a tízemeleteseknél is dolgozott, hallottam később ezt. Igen - igen tisztelem.

Emlékezek: Ignác volt az akinek a tyúkocskák megálltak, ha ünnephez készülve levesbevalónak kellett. Tooó -totty - mondogatta, karjait széttárva indult a kert sarka felé, mire a tyúkocska bevárta sorsát.
Azt a kotkodát, ahogy örömét hírül adja egy tojó, az a világnak szép muzsikája.