Emlékek, oly drágák nekem

   Egy éve volt, a Julafehérvári találkozó után, néha így csendül fülemben a szó. Az elhunyt lelkek látogatása is volt, mert sárga őszi rózsa és mécsesek vannak az elkészült képek között.
    Minap rájöttem, hogy az a finom illata ennek a háznak a kiszedett termés illata, a finom burgonya, murok.
    Elhoztam pár tányért, nem szomszédoltam.
Ugyanis a kert sarkában járt a mackó de hallgatok róla.
Hol nem?
    Marika fia keresztfia Ignácnak, ez a juhpásztorok kisebb lánya minden nélkül ment az új faluba, új házba. Miután felbontotta jegyességét a kert alatti pálinkafőző fiával. Németországban is dolgozott, kedves, dolgos.
    Rexi is megjárta ezt a kertek közötti ösvényt, egyszer, amikor elszakította a láncot, és megjárta magát. Ez a fiatal, szép farkaskutya meg se ugatott az utolsó időben a hideg, havas, mennyországváró hangulatomban.

     Néhány kép , emlék.  Számomra az élet Krisztus, a halál pedig nyereség. Mert életük szolgálta az utódokat.

   Talán stoppoltam Betlenfalva végéig, mert itt már hazafele, a lenyugvó napsugár pásztázza a határt. Na, itt is láttak medvét egy év múlva.

 
    Kellemetlen, de jómagam elhulott egérkét láttam.

Nah, olyan jó falusias selfim van, nem teszem ki a képet magamról. Darabos, nyakas fehérnép.

   Hirtelen vekni sütésbe kezdtem, mert nem volt kenyerem, és ez a mama tányérain, ami a maga környezetében volt az igazi. De hát az élet mulandó, az eszközök fejlődésünket szolgálják. Vannak igazi, és igazibbak ezekből.
    Egy kis képet elhoztam, és azt látom rajta, hogy víz-liszt betoldással van a barna keret. Így tisztítása kényes. Talán az eredeti barnát se kellett volna átfesteni. Egy Jézus szíve kép virágokkal. Hites asszony volt nagymamám. Júlianna.