Vásárolni mentem a nagyáruházba. Itt láttam egy szép csomag
fügét, s datolyát. Fügét azt vettem volna, de fontossági sorrendben nem
engedhettem meg a kiadást.
Így elgondolkoztam Nátánáelen, és Timoteuson, amelyhez
igazabb természetem fűz. Timoteusban a képmutatás nélküli hit, amely
nagyanyádban, Eunikében is megvolt (kézföltételem által). Nátánáel a fügefa
alatt, az őszinte, szókimondó.
Kérdezte
egyszer a kedves atya, aki felvett a Cursilloba, hogy hányszor kérték meg a
kezem. Mondta előbb, hogy lesz amin gondolkodni csak, férjhez kell menni.
Szóval mondom, hogy – kétszer, s félszer.
Amire elmosolyodik.
Hát mondom
magamnak, minek ezen mosolyogni? S törtem is a fejem ezen. Mikor a kettő?
Mikori is az a fél?
Előbb is úgye nem vagyok elvetni való, volt a kettő, a fél az akkor volt, amikor negyedikes
koromban Arbănaşon előadtunk
a táborban egy műsort, és rendesből én voltam a mennyasszonyka. Valamiért általában
kedveltek kislány koromban.
Itt láttam mintha az
első igazi futball meccset, élőben, s tetszett.
Itt fogocskáztunk, és Lázár Laci blúza a kezemben maradt egy
darab.
Akkor ha
nem vagyok igazi Pál, igazi Gamaliel, most rá kérdezek a jelszavakra. Ez nem
baj. Az őszinteséget megfogadtam 12 évesen.
Tehát, ha a jelenleg mondjuk az 500-nak jelent meg Jézus a
feltámadásban, illetve a 72-nek, mit fejez ki a két jelmondat? Ami igaz: .. ha
tehát mi hűtlenek vagyunk, ő hű marad, mert önmagát meg nem tagadhatja. / Az én
házam az imádság háza .. lesz.
Ma szembe
találtam magam azzal a búcsú emlékkel, amikor egy szép piros, pogácsa lovat
kaphtam. Akkor jött haza édesanya és őszintén reméltem a várható boldogságban.
Mert az a mosoly olyan természetű, hogy a sok felesleges szóra átal ugrik az asztalon, majd visszajön nyugodtan. ..