A felgyógyulás öröme. Még törékeny. Mert mi a legfontosabb? Fedél a fejem felett, étel, ruházat. A család fontos. A kisgyermekekbe bizalmat önteni, megköszönni, hogy dédimama lilakrémes tésztájából Évinek is csomagoltat egy 4 éves kisfiú.
Ahogy elszaval egy kisgyerek egy verset - az öröme, az önbizalma, és szülei törödő jósága egyben. Ahogy édesapja mellé simul várakozva. Ahogy elveszi a piros tojást. Ahogy teketória nélkül gondol a holnapra és a plasztelint összecsomagolja hazavinni. Ez a gyerek. Őszinte várakozás.
Hát nem együtt vágtuk a szines lapokat a kerek hegyű ollóval? Hát nem megvallotta, hogy megbántódott? Ahogy a festményét egyenesen átvágja egy kisfiú, mert először próbálja körbevágni, ahogy testvére. Mert mindent tanulni akar a testvérkétől. Hát Isten adjon erőt a szülőknek, igazán ők tudják mekkora kincsek a gyerekeik.
S még van kicsi Máté is, az Annamarié. A gyermekek csodálatosak, ajándékok a felnőtteknek.
Elkészült utolsó lapszámom. Négy napi komoly láz után, a túlterhelésről lemondtam. Lajoska édesanyja volt kedves adni végre, hogy önkritikát gyakoroljak. Mert aki művészetet tanult valamikor, kritikát és önkritikát tanult. Az első, hogy felmérem a munkálódás eredményét, az az örömem. Dehogynem piros, minden piros - mondta, majd sietett dolgára szépen, elegánsan.
Mindenért hálát adjatok. 1 Thessz 5 , 18. Mert az nagyon fontos, hogy a Jóistenhez minden körülmény között őszinték maradjunk!