2. Bölcs a természet, és szívom magamba
bölcsességét, mint az itatós papír. A reggeli utat sétára kellene használni,
nagyon szép a reggeli napfény. Utam során a munkahely fele legszívesebben a
hegyekbe, vagy tengerpartra indulnék, vagy vissza, … vagy tovább.
Ezért történhet, hogy csodával tölt el a reggeli friss,
fával, rebbenő madarakkal tarkított útvonal.
Balra a csobogó
folyó, jobbra a piactér, itt elhaladva már ébredezek, figyelmesebb leszek az
ugráló kis labdákra. Egy egyenes hátú ifjú verébre figyeltem fel. Öntudatos
tartás – állapítom meg és önkéntelen kihúzom magam. Mit is láthat a nagy, zöld
lombú fák árnyékához szokott madárka a piactéren? –nézek el fejtartása
irányába. Ügyintézés, gondterhelt vonások, egy maroktelefonra hajoló nő arcán fut el a pillantásom.
A madárka
tovaugrik könnyedén, az ő szemében érdekes, sokmindent tudó mozgó fa csupán, vagy
sokkal több, akik azonban repülni mégse tudunk.
Tovaugrál a nagy teremtmény mellett, én pedig a könnyed, parányi létet
foglalom szívembe tovasietve.
1. Vásárlásból
hazafele tartva csönd perceket tartottam a Sétatéri padok egyikén. Tömbházlakó
vagyok, nincs délutáni kert, foglalatoskodás. Szemem egy araszoló, gömbölyű
hátú kis bogáron pihentettem. A kockakövekre odaröppent egy veréb. Élénk szemét
rajtam tartva egy pillanatra, hopp, be is kapta az araszoló bogarat.
Ennyit a
túlélés törvényéről. Sokat tanultam belőle aznapra.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése