Az elfogyott kenyér

 

-          Ott ahol ÍRJA, hogy fagyi  - mondja a kislány.

Érdeklődéssel indultam megkeresni a boltot.

                Látom jártamban - keltemben, hogy friss kenyér van a gyerekek kezében. Letették a fűre a maroktelefont, a fa jól megtámasztotta, ameddig ők tánctanuláshoz fogtak. Az élet él, szeret táncolni, mozogni, lüktet, van, tornászik és értelmes.

Életet tanulni, és éppen néhány gyermek tanít az alap létezésre, az örvendezésre, aminthogy elvétve láttam néhány felnőttesen elsiető, és sétáló embert is ezen a hivatalosan ünnepi napon, amikor nekem éppen az utolsó friss, finom szelet kenyerem is elfogyott éppen. Próbáltam átgondolni az áruházak lehetséges nyitási rendjét, a kisebb boltok kipihent alkalmazottainak lehetséges létezését, amikor el kellett mosolyodjak. Néhány bátor kisgyereken.

Félig meg is gyógyultam. A száraz beszédek virtuális léte kibillent és az aranyló napsugár pajkosan vidult.

-Hol vettétek gyerekek a kenyeret, bocsánat, hogy zavarlak, hogy épp most megszólítalak, hol van nyitva bolt?

A kislány készségesen mutatja kinyújtott keze irányával, hogy alább, még menni kell tovább,

“ Ott, ahol írja, hogy Fagyi. „

Hát innentől már böngésztem a feliratokat, ameddig egy jó nagy táblához értem, egy szép nagy fagylalt színes reklámjával.

Írta a bolt másként hangzó nevét is amint felnéztem a fejem felett kandikáló táblára, amint épp átléptem a küszöbön, és lám megtaláltam a friss, ropogós, fehér kenyeret is árusító kis boltot és egynapi kis mosoly is jutott erre.

           Eltelt egy idő. Séta közben felnőtt lányokat figyelhettem meg, amint nem feltűnően tánclépéseket tanultak maroktelefonról a padnak támasztva, visszanézhető állásban és felderengett az emlék a sok nehézség közepette. A honnan indultunk és hol tartunk kérdésében.