Teljes jegyet vettem a buszon, de adtak egy tippet, hogy visszafele melyik járaton kapok kedvezményt. Egy utas, egy táska, egy utas, egy táska, és a hátsó részen roma telt asszonyok őszi színekben. Be vagyok oltva , kaphatok egy helyet? kérdésre egy ápolt nő helyet ad. Festett fekete haj, ápolt, lakozott körmök. Külföldön dolgozik, és Csíkba megy. Mindjárt meg is értem, hogy miért ő volt az egyetlen, aki illemet és hajlandóságot mutatott. Rózsaszín cipő és dzseki, munkás emberek, színes érdekes emberek, majd előre ülök, és egy utas, egy táska, haladunk csendesen.
Nagyon sietnem kell, mert 15
percet veszítettem, és meg nem akarnék fázni buszra várva hazafele. A helybeli
lányok ismerik a forgalmi lámpát, körül néznek és futás. Pár perc múlva berreg
a jelző. Szabad út.
Megbékül
a lelkem, ha ebben a nyolcadban megköszönöm, hogy emberséggel, jó szóval
segített éltében . Ugyanis jómagam is
eldurvulva, elfáradva a járvány nehézségei közt nem tudtam viszonozni az
illendőt. De okosabb volt, ebből is kimentett. Majd elhunyt. … Most lenne idő
jó szóra. Hirtelen nem is tudom mit szabad. Hova tehetem a gyertyát? Kőre,
padra? Szép lánggal ég, rövid imát elmondok, zsebbe a gyertyát, és haza.
Fiatal
sportolok szólnak rám, hogy csenget a telom, intek köszönve és aprítok, vizes a
hátam, és örvendek ennek az erőpróbának, de belátom, hogy a buszt le fogom
késni, és 4 órát nézegethetem a kirakatokat a következőig.
Mentő
ötletként be se megyek az állomásra, stoppolni állok. Jön a busz, integetek a
hidegben, és megáll. Teljes árat fizetek kérdezés nélkül.
Irodalmi felolvasást hallgatok a rádión, egy stoppolt
kabátos bácsinak segítenek felrakni a csomagokat, szellőzik addig is a belső
tér. Amikor feladtam volna, amikor már
nem küzdöttem, jöttek az apró segítségek. …