Rakosgatom a dolgaim. Ha indulni lehet, ne kapkodjak – gondoltam. Meghívás érkezik, és ez jó lesz, mert megjön az utazással az ihlet. A hátizsák útra készen várakozik, és a kora esti mise is egybehangzik a holnapi meghívással.
Az
ég alja világosodik, de mit lehet tenni ilyen korán? Vissza alszok egy keveset.
A telefon ébreszt, beleköhög a hang. Hát ez van, prüsszögés, nátha, és a
kérdés, hogy valóban jó-e a megtervezett időpont?
Lemondom az utat, mert
nyilvánvalóan nem terhelhető és nem bevállalható a télutó náthája. Az előre
készített ruhát nézem, a tiszta, szép hátizsákot méregetem. Hiába, ha egy utazás
alkalmából három ismerőst is le kellene járni, és spontán dönteni és a reggeli
szomorú hangulat is meggondolkoztat, és cipekedni is kell, fizetni kell… A néhány négyzetméter tisztes várakozásából mégis kilendülök a
házból déltájt. Útban egy másik város hideg éghajlati hangoltságába,
emberségébe csupa élmény lesz majd a
nap, s a városi busz is lerövidítheti az utat.
Érkezés. A szemben levő
könyvesboltban nem tudják mikor jön a városi busz, a keresett könyv is éppen
most hiánycikk lett. Mert az legalább igazolta volna az elindulást, a kockázatot.
Épületek, fák keretezik a nyakamba vett világot, szabadságot, a gyalog is jó lesz csodálatos magányát, csak
a hátam lett csupa víz.
Frissülés, kézmosás, smink lenne
jó, de a hideg hétköznapban a wc zárva, a kinti alkalmatosságtól a kabát alatti
izzadtság jégcsappá lehet. Közelben egy
helyen a kedves nő hátra enged az udvarba és a civilizáció utat nyit. Kézmosás,
eligazítom a hajam, rendbe huzogatom a ruhám. Pénzt suhantok a perselybe és
indulnék is mindjárt. Kormos lesz a körmöm, iskolás emlékek intenek meg, hiába
törlöm nem jön le, egy kis érzelmi
töltettel vállalom.
Ősi
kövezet, csend, gondolatok, várakozás és tovább indulás.
Néhányan álldogálnak egy távoli
megállóban. Mintha semmi se takarná a hátam, úgy fúj át a szél a kabáton, ez
egy intő jel. Elmarad a vízdömping a forrásnál, mégis élmény lesz a mínusz
hidegek napja, a láthatatlan hidegben a fák méltóságteljes tartása, összebújva
csoportba a kisebbek. Befogad a buszváró csoport, a meleg, amit nem látsz, de
van, most megmozgatja az emberi szívet. Jön a busz. A másik irányból, mint
ahogy terveztem, visszamenőbe. Éppen minden fordítva jün ki. Ez a váratlan
reakciók ideje.
Az utcai árusításban a meleg Fornetti mint egy lobogó kis kályha életet
lehel és melegíteni kezd a gyomrom, egy kis remény ébredezik, hogy nátha nélkül
fejeződik be a napom. Hazaérek buszról buszra váltva, a magas fiatalok bátor
dacát a hidegben, és kendő nélküli tanárnőjük makacs tartását csodálva megveregetem a saját magam vállát.
Este lesz, az utcán furógép
darabolja a betont, mert eltörött a vízvezeték. Víz csak a mosogató tálban.
Felnézek az internetre, ahonnan valami jó hírre várnék, hálára, de csipkelődés van
magas fokon.
Reggel
éppen rossz pillanatban hívnak, kudarc élmény tör rám a telefonáló üzenetéből, s magamat intve, hogy megmondtam, hogy mire
figyeljek, ekkor vége szakad a béketűrésemek a valamit kihozni a lehetőségekből
terén és egy erős hanggal megpróbálom összébb hozni az eltávolodott szíveket…
Leülök. Rajzolni próbálok egy
csendéletet. Valamit amiből élmény árad. Ami melegítene ha nem is látható és a
hideget, ami csíp, megtépáz, pedig nem
is látod, csak ilyen a magyar nyelv. Az élmény fele megmaradt a természetfeletti
valóságból, a természet kemény keze és
az ember találkozásából. Elindul a ceruza hegye. Majd az ecset, és színt kap a
lap. Pirosodik az arcom és eltelek
élménnyel, virággal, házzal, emberekkel, szép táskával, illattal.
Ez volt az ihlet.
Inspiráció