Kora Este lementem kenyeret venni. Az ajtónál eszembe jutott
az év, amikor hazajöttem a kék
bevásárlókosárral, felsóhajtva, hogy hála, vége a napnak.
Egyik évben “fekete
péntek ” előtt kinéztem
az ágyat. Préselt lemez.
Kétesen
nagyon reccsent egyik éjjel, így a félrevett matracon aludtam .
A munkában
jó ágyjavítást kivántak. Az a kis
mondat, az illem jó szava milyen sokat ér. Minden jóakarat számít .
Így reggel
a szerelő nekiállt.
Csavarok
kilazulva.
Fiók
melletti kettő csavar nincs is.
Aranyhaj összefogja
: elcsodálkoztak a medvék is.
Majd a
királylány orránál fogva vezeti a városba a sárkányt. sz György legendája:
Újrafüzés
egy szállal.
Emerich
Katalin látomása a megújulásról, amely szerint igen tisztelnünk kell M.M.nát.
Kész.
Lappantyút
rá. Egy álló fenyő nem nehezebb.
Ezt a fajta
ágyat nem szabad tologatni sokat!
Mai
nap emlékezünk a segítségre,
amelyet kaptunk a 2016-os évben, harmadiknak vezeklőként indult közeli és távoli
szer et teinkre, elhunyt férjére nénjének.
Nénje az ágy alá bújt, ha hangos szó volt a szülei közt,
akik két nehéz időszakot megéltek. Szívbeteg.
A fiók sarkait meg kell erősíteni. Nem bírja a nehezéket.
Hajrá fabútor!