Szóval tegnap a kisfecske ráült a kék dobozra, amibe zöld
fonalat tettem nájlonba, hogyha lekakilnák, és, hogy többet ne forduljon elő,
hogy a kilökött ici kicsike fióka elpusztuljon. De, ha megsérülne is, mit
tehetnék?
Marokba akartam venni a félig pihés madarat, hogy most vagy együtt alszunk, vagy vissza teszem a fészekbe, olyan édesen billegett a kicsike fecske a dobozon, s amire megfognám: huss, elrepült! fecskeszülő olyan hamar követte!
Remélem megmenekült!
Gondoltam,
hogy a galambok igen el vannak kényeztetve, minden nap morzsákat adok. Közben
volt, hogy jött a galamb, és hozza nem nyúlt a kenyérhez, igaz, hogy máshol
sütték azt, mint ahogy megszokta, és nem
evett. Néha mintha csak emberi társaságra volna szükségük, viszonyítási alapra,
úgy jönnek reggelente. Az ám, egyebütt is esznek, mégis ide topognak.
Amikor pár napra magukra hagytam, elutazva, tudtam én, hogy
el vannak kényeztetve, mert fokozatosan kell lehagyni az eledelt, hogy
természetes módon felerősödjenek nyáron, és megkeressék a magot, és
amiket eddegélnek, bogarat.
Na,
gondoltak is rám!
Haza érve, pár nap hiányzás
után, a párkány tiszta kaki volt, galamb –emlékezés. Hát ebből látom, hogy
aggódtak értem, … jöttek, vártak.
Amikor a forró nap kiszárítja, tiszta por az egész finom, étel ürülék.
( foto a nyaralásból: Séta út, engedni kell az embert gyalogolni! )
Néha a
barna, fürge verebek is ide ugranak, a konyhai párkányra, a galambok oda engedik a táplálékhoz. Nagy haladás!
Nagyon édesek!