Amikor édesanyát hazahívtam,
vívódnom kellett, úgy éreztem késésben vagyok a hazahívó szóval. A nénit nagyon
sajnáltam, és mégis annyit késtem, hogy anya
amikor két kiló súlyt nem tudott felhozni a negyedikre, azt mondtam hazaindulás. Ez Szaxi p halálának, égi születésnapjának évében, áldott legyen emlékezete!
Majd tüdőgyulladást kapott nagybátya utolsó, földi
tiszteletadását rendezve, akkor azért drukkoltam, hogy az ambíciós lélek
figyelembe vegye az elöregedő test valóságait. Egy rendkívül dolgos asszony az
anyám – mondhatom.
Valóban az
Életnek azt a realitását megtapasztaltam, hogy amit adsz, visszakapsz, és
különös módon életemben kétszer is Mária, a Boldogságoz Szűzanya által azt is,
hogy olyan segítség is van, ami rendkívüli, amit nem én kértem. Ennek rejtett
igazsága van.
Azt gondolom, hogy sok jó ember van, de nem tudja a módját,
hogy kell kezet nyújtani, különösen nyakas székely rokonaim is, talán én magam
is. Azt gondoltam nem reális az amit adsz,
azt kapsz elve, mert kevés ember segít. Adtam, és nem jött, vagy nem úgy
érkezett hozzám.
De jött soron kívüli, ez az a harmadik, amire nem számítunk,
talán aki a Vigasztaló Szentlélek.
Nagyon példás nagymamának volt
egy fiútestvére, és ahogy a Gergelyeket ismerem, ez egy nagyon példás ember
lehetett. Ő ajánlotta nagyszüleimnek, hogy ez a legügyesebb leányka bejöhetne
városra egy-egy kicsit segíteni, úgy 15 éves kora tájt. Így vitt testvéreinek cukorkát a zsebében szabad napjai idején. Sokszor mondta, hogy hét elején mosás, takarítás, csütörtökön kimenő. Teljesen elhiszem, hogy egy nagyon
rendes ember volt, mert mind ilyenek voltak, az egész család. A bácsinak, akire
nem emlékszek, pihenjen örök nyugalomban volt egy kedves felesége, és az ő
testvéréhez, rokonsághoz kellett
volna a segítség, mert szegények voltak. Na, most valaki, aki szegény, az még
úgy-e tisztességes. Hát ezért indult el édesanya, aki a mezőn, virágos réten
született, és úgy hozták be szekéren, és szaladtak a gyerekek, hogy lássák a
kicsit –így indult el élete útjára, segíteni a gyereknevelésben. Ma is hiszem,
hogy ez a kisfiú valamit olyat látott, hallott, amiről nem beszélt élete
folyamán. Az emberek ott hagynak el, amiben maguk sebzettek.
Legjobb példa erre
volt osztálytársam, akivel legalább 40 év ismeretség köt össze.