Sár, eső - szabadság

            Mindenszentekre készülünk. - Hadd el , én már megcsináltam.– Nem úgy van az anya, ezt magadnak mondod, hadd el, mert sokat dolgozol. Tovább kell adni a hagyományt.

            Éppen elértem a buszt, pedig szabadságon vagyok.Igazi kapa az, amivel formát sikerült gereblyézni őseim hantjának. Igazi munkálkodó az az ember, akinek van az a kicsit repedt, kicsit színtelen, használt kapája. Szép őszi, száraz koszorút tett édesanya előttem pár nappal. Mennyi szép hagyomány, álom fekszik az ő szívében, emlékezete bugyraiban szüleiről. Meglepődtem később mama kalapján, a szekrény tetején, igazi dolgos asszony volt.

           Anselm G. gondolatai jártak eszemben. Több időt kellene fordítani olvasásra. Bizony megnyúlt itt-ott a derekam, térdem, szuszogtam is be a friss levegőt fel a dombon. Ó, mennyi mindent köszönhetek az uEKEnek, hogy a cseperkélő eső csak erősített.

A ház békés, derűs volt. Hű a fejem az fázott, de nagyon. Szép rend. Különös, hogy milyen sok rejtett, szép ember él, ahogy feldereng a kérges, csendes ember mögött egy szép lelki arc.

Sárosan, éhesen, de tartalmas napot töltöttem.
Ismerős ismerősnek ad kezet. Ahogy a régi rózsaszín festést néztem, barna mintával, ami még a régi rolós, és a mennyezet egy körsávja is az a józan rózsaszín, megértettem minek van az az erősebb hatása napjaimra, ami hasznosabb, nevelőbb. Mert tata énekelt a karban. Mert hites volt. A könyv, illetve kosárban levő ez-az, a régi, gyerekkori illatot adta a szekrényből. Az a padokban illatos könyv, az a finom tudomány, az az illata a tudománynak.

           Boldog az a szolga, akinek innen származnak segítői- gondoltam később, ahogy a szép dombokat elnéztem fiatalságom reménye, kikezdhetetlen hite, kora járt át, így az avarban, a sárguló levelek között az elmúlás őszi Ünnepére készülve.