Tegnap
este mondta anya, hogy kislány korában felmászott a nyír-, vagy nyárfa
tetejére. Összegyűjtötte a madártojásokat, és lehozta. Amire tata megmutatta
hány kismadár kelt volna ki a tojásokból. Igen-igen szép emlékek, és jó család
voltak, tata hangszeren játszott, asztalos kis műhelye volt, míglen apa el nem
hunyt balesetben. Erre jött az elszegényedésben is rendületlen kiállás.
Hiába, az én hőseim a
nagybátyáim, mert szegény ruhában – petróleumlámpa, parázsvasaló, pléh
tányérok, liba etetés a roppanó zöld fű vágása, zokni helyett lábra csavart
meleg rongy, na és a ima, ének, színes ceruzák a megelőlegezett Mennyország.
Mert a szegény sorsban le lehetett ülni melléjük, úgy hogy rám se figyeltek,
mert váltig dolgoztak valamivel, és mégse bántottak, és volt idő megpihenni.
Egy
teljesen új arculata az emlékeknek, hogy reggel elment anya és este 10-kor
hazament kislány korában, és tata csihányal megverte a lába szárát.
( Az egészséges, mert nem lesz
reumás.)
Meg
vagyok győződve, hogy ha élt volna tata, egy nagyon szép családi élet
bontakozik ki. Mama jó gazdasszony volt, emlékszek a nyírfára is. és a szép
őszirózsákra a ház mögött. Korai emlékek, virágzó gyepecskék, fekete eper fa, kis boci, volt egy malac is. Borsóval etetett kakas, tyúk, liba tácsogó.
Az
elmúlt két hónapban a veszélyeztetett időben hármasával kivettem a szabadnapokat havonta. Kaptam egy figyelmeztetést, hogy nem fog maradni. Amint megyek a
kijárási nyilatkozattal patront venni a nyomtatóba, leesett a tantusz. Ha nem
dolgozok egész évet, nem jár 23 szabadságnap. Jól
esett a gondos figyelmeztetés. Még sose mentem nyugdíjba. Azt se tudom mennyi
elég a nem elég, azaz mennyivel és hogyan osztom be és hány évre “szépkorom”. ;-).
Például kendőt kellene kötnöm, és mindig egy kötény előttem. Az menő nagyi kor.
Fan
Curierrel elküldtem a Kérést nyugdíjra, mert utazni nem tudok. Betegnyugdíjat
nem kapok, de még 5 év sok lenne. Megértettem,
hogy a legszebbet kaptam a Jóistentől, a napi útszakasz a munkába egészséges,
szép hely. Nem feltétlen kellett volna kárt tegyek magamban, hiszen könyveket
írnak, kirándulnak, jó dolgokat tesznek az időben az emberek. Akkor én minek? A
rajzolás az egzisztenciám, ha kimunkálatlan is valamelyest. Ezért jó.
Minap
a Samsung telóm a mellényből a vízbe esett. Úgy utána bámultam, hogy kicsit
beázott. Sokat kibírt eddig is.
Épp a hivatalos ügyek miatt hozza
kellett nyúlni a kevéske megtakarításhoz, és új mobilt venni.
Nagymama
jut eszembe, aki a párna alatt tartotta a megtakarítást a pénztálcában, és egy
15 literes fazékra gyűjtött. ... Milyen nagy dolog is.
Az
új mobil végre szép képeket fotóz, jól el lehet játszani vele.
Bizony
volt idő, amikor csak át utazni tudtam a falun, a magány csendes elhagyott
unalmában hagyva bátyát, mert erőt meríteni a felső faluba igyekeztem. Így lett
a pásztorcsalád az ő fogadott családja, tisztességesek voltak utolsó napig.
Csak
hát a kertet átültették, majd ellepte az apró virágok nyoma, a fákból kivágtak,
és alig maradt nyoma gondos munkájuknak, amit átölelni lehetne, mint mondjunk
egy fát, ha átveszik a gazdaságot.
A
mennyország odaátra költözött.
Most azt kell tanulni, hogy legyek meg a
fiatalokkal, akiknek általában már most is az életútjuk teljesen eltérő. Orvos
váltás is. Az életet mindig tanulni kell.
Sok
nehézségnek nézek elébe, mert a könnyebbség is nehézség immár.