január 02, 2017

Számadás

      Amikor az ember fiatal, esküvőre jár, közösségi eseményre, később keresztelőre, még később mennyei születésnapokra, azaz utolsó útján kíséri el felebarátait, szeretteit. 
      Vannak az életnek meglepetései, amelyben megérti az ember, hogy a nehezet, a küzdelmet nem lehet kispórolni. Ilyen volt a tavalyelőtti év a csuklótöréssel, amikor mondhatom sok fiatal, sportban sebesült emberrel találkoztam, egészen idős nénik itt-ott eltörték, bekötözve lábuk, fejük, sőt kisgyerekek, csecsemők, akiknek a farcsontot kellett helyére tenni. Ez igazi embersegítő szakma, minden elismerésem az orvosok kitartó, gyógyító munkájáért. Van, hogy az ember az ellenségének se kívánja, amin átmegy.
Ha számadást tartok a 2016-os esztendővel, kezdve január 3-ával, amikor elhunyt nagybáttyja, és a szomszéd bácsi, majd az utólag elismerésben részesített nagytiszteletű Botár Gábor papbácsi év elején, ezzel el is indult a sor, nagyon sok jó ember távozott idén a mennyei hazába.
Nyáron nénje férje, aki tiszteletreméltó kort élt meg, majd apa testvére Mária néni. Pihenjenek békében!
Volt kollega, és végül decemberben nagymama 18 évvel fiatalabb testvére, aki így is szép, tisztes kort élt meg. Nem rokon, de példás emberek hunytak el, akiknek jó szava segítő volt a szépet meglátni a küzdelmekben, nehézségben, nem utolsó sorban az egészség megtartásában.
Nagy tapasztalat az abban való elgondolkodásban, hogy, ahogy ezt mondják: előlegbe kaptuk a Földet unokáinktól. Bár nekem nem, de családomban már unokák nőnek csodálkozó szemmel a világra. Mit hagyunk, hagyok magam után? Jó szót?
     Sok örömem telt ebben az évben sérült társaim segítése által is, akik nem annyira idén, de előző években nehéz helyzetben akár csak egy jó szóval is bátorítottak, apró jótettekkel, és ez most ért be. Illetve mára már köztiszteletben álló osztálytársam száján elhangzó mondat: csodálom a kiállásotok. Ezek a jó, felebaráti, vagy humoros mondatok adják az értelmet az amúgy nem egyszerű életnek. Sok segítség jött nemcsak a tehnika világából, hanem azoktól az egyszerű emberektől, akik nincsenek jelen az internet virtuális világában.